Rali: vb-futamgyőztes a Rally Hungaryn – Mikkelsen is rajtol

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 09:36
null
Andreas Mikkelsen (Fotók: fiaerc.com)
Három világbajnoki futamgyőzelem és 25 világbajnoki dobogó áll a neve mellett – Andreas Mikkelsennek a vérében van a rali, s ezt megmutatja majd a Rally Hungaryn is. A 31 éves pilóta ráadásul magyar csapattal, a Topp Cars Rally Teammel tér vissza a rali Európa-bajnokságra, amelyen 2013-ban az első lépéseit megtette a nemzetközi porondon.

 

Mikkelsen egy Skoda Fabia Rally2 Evo-t vezet, az itinert pedig korábbi navigátora, Ola Floene diktálja neki, aki 2015 után ül vissza a navigátorülésbe.

„Nagyon várom az együttműködést a Topp-Cars csapattal, amellyel a győzelmet célozzuk meg a Rally Hungaryn – nyilatkozta a kétszeres IRC-bajnok (2011, 2012) Andreas Mikkelsen az ERC által kiadott közleményben. – Alig várom, hogy újra a rali Európa-bajnokságon versenyezzek.”

Mikkelsenen kívül a Topp-Cars színeiben indul Velenczei Ádám és Szőke Tamás is, akik neve mellett az idén egy győzelem és két dobogós hely áll, és akik harcban állnak a bajnoki címért. Az ERC3 kategóriában pedig Viszló Csaba méreti meg magát a csapat színeiben egy Peugeot 208 R2-vel.

Topp Gergely, a Topp-Cars csapat tulajdonosa elmondta: „Ebben a nehéz szezonban is próbálunk pozitívan gondolkodni, és lépésről lépésre haladni afelé, hogy 2021-ben visszatérjünk az ERC-be.”

A csapatfőnök Mark Fuks hozzátette: „Tavaly az ex-Skoda-pilóta Kalle Rovanperä jött el a Szilveszter ralira, most pedig egy másik sztárversenyzőt csábítottunk ide. Andreasnak nagyon sok tapasztalata van és magas szintű technikai tudása, egyértelmű választás volt.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik