Rali ob: öt tizedmásodperc döntött az Eger-rali 144 km-én

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2016.04.03. 17:07
null
A legjobb magyar páros: Herczig Norbert és Igor Bacigal (Fotó: Kacsándi Norbert)
A rali ob első idei futamán, az idénynyitó Eger-ralin 16 szakasz és 144 gyorsasági kilométer megtétele után mindössze öt tizedmásodperc volt a különbség az első és a második helyezett között. A címvédő Herczig Norbert ennyivel kapott ki a lengyel Grzegorz Grzybtől.

 

A magyar bajnoki címvédő Herczig Norbert szombat este eldöntötte: megpróbálja elkapni az éllovas lengyel srácok grabancát. Az egyikét sikerült is, ám a másikkal, jelesül Grzegorz Grzybbel végül fél másodpercet megőrzött a szombati előnyéből...

„Az a francos öt tized – bosszankodott Herczig, de persze, csak játékból, mert látszott rajta, iszonyúan élvezte a küzdelmet. – Igazi sport volt, élveztem minden pillanatát. Azt hiszem, a verseny számunkra már szombaton eldőlt, amikor összeszedtünk egy defektet, és ezzel együtt jó néhány másodperc hátrányt. Ezt leszámítva végig jó volt a tempónk, és a magyar értékelésben mi szereztük a legtöbb pontot.”

A magyar értékelésben Hadik András szerezte meg a második és a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós a harmadik helyet, az abszolútban pedig mindketten megtartották az előző napi pozíciójukat. Érdekesség egyébként (s ezzel a mondattal talán teszünk egy kis terhet Herczig vállára), hogy az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, aki az idénynyitót megnyerte, az lett a bajnok...

EGER-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény

1. Grzegorz Grzyb (lengyel, Ford Fiesta R5) 1:12:02.8
2. Herczig, Bacigal (Skoda Rallye Team Hungary) +0.5 másodperc
3. Valousek, Havelková (cseh, Skoda Fabia R5) +10.3 mp
4. Hadik, Kertész (Hadik Autósport, Ford Fiesta R5) +27.8 mp
...7. Kazár, Ferencz (Proracers, Ford Fista R5) +57.6 mp

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik