Rali: Jó tempó, defekt nélkül – interjú Herczig Norberttel

– Minden út Rómába vezet?
– A miénk legalábbis ide vezetett, és óriási vigyor van az arcunkon amiatt, hogy végre versenyezhetünk – mosolygott Herczig Norbert, akinek ahogy mindig, a Rally di Rome Capitale elnevezésű futamon is Ferencz Ramón diktálja az itinert. – Sose gondoltam, hogy negyvenöt éves fejjel, ennyi raliszezonnal a hátam mögött így fogok örülni egy versenynek. Még akkor is, ha a rali az idén egy kicsit más, mint amit megszoktunk.

– Például miben?
– Már a szállodai reggeli sem a megszokott: a svédasztalnál az ember nem válogathat kedvére, hanem rá kell mutatni arra, amit szeretne, és egy maszkos, kesztyűs felszolgáló odaadja neki, ami egy kicsit meghosszabbítja a folyamatokat. A szervizparkba csak testhőmérséklet mérés után, maszkban lehet belépni, az egész el van zárva a nézők, de még az újságírók elől is – persze azért Olaszországban vagyunk, úgyhogy a pálya mellől nem lehet eltiltani a szurkolókat, azt már most láthattuk. A gyorsasági szakaszok végén a szánk elé kell húzni a maszkot, amikor nyilatkozunk a ralirádiónak, és ahol lehet, tartanunk kell a másfél méteres távolságot.

– Ezeket az új szabályokat előre megkapták?
– Igen. A mai online világban ez nagyon egyszerű volt, persze aztán a csapatvezetőknek itt, a helyszínen is tartottak eligazítást, igaz, az is szabadtéren zajlott, csakúgy, mint az adminisztratív ellenőrzés egy része, a technikai átvétel és a hivatalos fotózás. Még a fotós sem jöhetett közel hozzánk, versenyzőkhöz, és a nemzetközi sajtófőnök is állig felhúzott maszkban, messziről tartotta oda a mikrofont. De nem is ez a lényeg, hanem hogy végre újra autóba ülhetünk, és verseny van. A két szabadedzésen nagyon jól mentünk, a kvalifikáción aztán három apró hibát is elkövettünk, ami miatt a tizedikek lettünk, de nincs azzal semmi baj, hiszen nagyon kicsik a különbségek.

– Gondolom, a mezőny tagjaival már ismerősként üdvözölték egymást...
– Nem volt nagy ölelkezés, mert valahogy mindenki egy kicsit óvatosabb a megszokottnál, de azért örülnek, ez látszik rajtuk, még az egyébként eléggé mufurc Lukjanjuk is mosolyog, sőt, odáig fajult a helyzet, hogy köszön is – viccelődött Herczig. – Huszonhét országból érkeztek versenyzők az Európa-bajnokság első futamára, úgyhogy azért észnél kell lenni a nagy barátkozással, és a rendezők is ezt kérik.

– Hogy sikerült a pályabejárás?
– Szinte semennyit sem kellett újradiktálni a gyorsasági szakaszokból: kilencvenöt százalékban tudjuk használni a tavalyi itinert, ami nagyon nagy könnyebbség. Most látjuk, mennyit számít a rutin, aminek köszönhetően én is sokkal magabiztosabb voltam már a pályabejáráson is. Emlékeztem a pálya bizonyos részeire, egy-egy kanyarra, és Ramónnak is könnyebb így az élete, hogy nem kellett újra a nulláról feldolgozni a pályákat.

– Milyen jellegűek a gyorsaságik?
– Az első nap szűk, dobálós, kicsit rosszabb minőségű utakon zajlik, amelyek eléggé defektveszélyesek – ez már tavaly is kiderült. Mi megúsztuk defekt nélkül, de meglehetősen óvatosak is voltunk. Most szeretnénk gyorsulni, de úgy, hogy közben óvjuk az abroncsokat is, remélem, sikerül. A második nap annyiból nehezebb, hogy tisztábbak a pályák, és kevesebb helyen lehet levágni a kanyarokat, viszont háromszor megy a mezőny mindegyik gyorsasági szakaszon. Ez eddig nem volt megengedett az Európa-bajnokságon – a maximum a kettő volt –, de most költséghatékonyság miatt megszavazták, ami jó a rendezőknek.

– Jó mezőny gyűlt össze?
–Az utóbbi évek egyik legerősebbje: több mint negyven R5-ös autó méreti meg magát.

– Innen nézve a kvalifikáción elért tizedik helyük nem is rossz!
– Nem, de nyilván előrébb vágyunk, főleg hogy ezen a versenyen nagyon jó részeredményeink voltak tavaly, és végül hetedikként értünk célba. Önbizalomra ad okot, hogy jó formában vagyunk és az autó szenzációs – jót tett neki a négy új lengéscsillapító és a hátsó difi.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett?
– Nem mondanék konkrét eredményt, mert az elmúlt években plusz terhet pakoltam magamra azzal, hogy lépten-nyomon azt nyilatkoztam, dobogóra szeretnék állni. Nyilván a szívem mélyén ezt most sem gondolom másként, de kimondani nem akarom, úgyhogy inkább építenék az utóbbi években megszerzett rutinunkra, és arra, hogy aszfalton mindig jobb a tempónk, mint murván. A taktika pedig? Az első napon mindenképp az, hogy jó tempónk legyen, de ne kapjunk defektet!