Rali Eb: indul a négyszeres abszolút magyar bajnok

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 14:20
Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy abszolút magyar bajnoki címet szerzett Kazár Miklós, aki navigátorát is lecseréli a 2018-as évre.

A miskolci versenyző az MTI-nek azt mondta, elsődleges célja, hogy minél több Eb-futamon elinduljon, és a hazai bajnokságból csak azokon a viadalokon vesz részt, amelyek beilleszthetők az Eb versenynaptárába, de Miskolcon biztosan láthatják őt a szurkolók.

„Ez az év számomra a teljes megújulásról szól, a Ford Fiesta R5-öt egy Skoda Fabia R5-re cserélem, ezzel kapcsolatban már folyamatban van a megállapodás véglegesítése – mondta Kazár Miklós, akinek eddigi navigátora, Ferencz Ramón az idén már az elmúlt három év abszolút magyar bajnokának, a szintén az Eb-n induló Herczig Norbertnek diktálja az itinert.

Kazár már tárgyal a lehetséges navigátorjelöltekkel, s a kiválasztott komoly feladatot kap, mivel a versenyzőnek ez lesz az első nemzetközi szezonja a raliban.

A rali Eb március 22-én kezdődik a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken, majd a Kanári-szigeteken, Görögországban, Cipruson, Olaszországban, Csehországban és Lengyelországban rendeznek versenyt. A szezon Lettországban fejeződik be október közepén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik