Nagy Futam: Räikkönen, Loeb és Michelisz is részt vesz a show-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 11:39
null
Műrepülőink ismét megmutatják tudásukat Budapest belvárosában (Fotó: NS-archív)
Világbajnokok sora földön és levegőben – a Budapest belvárosában tartandó Nagy Futam az idén is megdobogtatja a technikai sportok rajongóinak szívét, főleg mert ritkán látni ennyi világsztárt egy csokorban. Az idei május 1-jei esemény is bővelkedik majd különlegességekben, s ami ezúttal is a legfőbb vonzereje, hogy itt olyan közel kerülhetnek kedvenceikhez a szurkolók, mint egy épített versenypályán soha.

„A Nagy Futamnak immár hagyománya van, s minden alkalommal egyre színesebb a résztvevők palettája. Ennek a rendezvénynek az a célja, hogy közelebb hozzuk a technikai sportokat a szurkolókhoz, ami az utóbbi évek tapasztalata szerint sikerül is. Idén kétségkívül az jelenti a legnagyobb szenzációt, hogy két Formula–1-es csapat is elfogadta a meghívásunkat. A Red Bull versenygépét a fiatal Danyiil Kvjat vezeti majd, a Ferrari pedig aktív világbajnokát, a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő Kimi Räikkönent delegálta az eseményre. De megmutatja magát a túraautó-világbajnokság komplett mezőnye, kiváló műrepülőinkről már nem is beszélve, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk: világbajnokok egész sora tölti majd meg izgalommal Budapest belvárosát ezen a napon” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki azt is elárulta, hogy az esemény központja a Várkert Bazár lesz, onnan indulnak a versenyzők a Lánchíd utcán a Clark Ádám tér irányába, oda-vissza áthajtanak a Lánchídon, majd pedig a Budai Alsó rakparton folytatják a száguldást a körülbelül 4000 méter hosszú „pályán” a Lánchíd és az Erzsébet híd között.

Michelisz vagy Räikkönen kézifékes fordulója jobb?

A Hungaroring által szervezett csütörtöki sajtótájékoztató egyik érdekes momentuma volt, amikor levetítették azt a két videoüzenetet, amelyet Kimi Räikkönen és Danyiil Kvjat küldött a magyar újságíróknak és a drukkereknek.

„Nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy részt vehetek a Nagy Futamon a Scuderia Ferrari képviseletében – biztos vagyok a rendezvény sikerében. Mindig nagyon különleges élmény Formula–1-es autót vezetni egy ilyen érdekes környezetben, mint amilyen Budapest belvárosa, és hálás vagyok, hogy támogatónk, a Kaspersky Lab megosztja velem ezt a nagyszerű élményt. Tudom, hogy a budapesti emberek egyszerűen megőrülnek a Scuderia Ferrariért és a Formula–1-ért, és mindent megteszek, hogy szórakoztassam őket. Találkozunk május 1-jén!” – üzente a magyar szurkolóknak Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája, aki tehát a világ legnagyobb, magántulajdonban lévő, végpontvédelmi megoldásokat gyártó vállalatának köszönhetően vesz részt a budapesti rendezvényen, mivel a Kaspersky Lab 2010 óta az olasz istálló partnere.

„Helló, Budapest, remélem, minden oké ott – üzent már az ausztrál idénynyitó futam helyszínéről a Red Bull-istálló pilótája, Danyiil Kvjat. – Nagyon várom, hogy ott legyek, és elkezdődjön a show, amelyet remélhetőleg élveznek majd. Ami engem illet, nagyon szeretem Budapestet, nagyszerű város, sok szép emlék köt oda. Az is nagyon jó lesz, hogy nem a megszokott módon közlekedhetek majd a Formula–1-es autóval. Találkozunk május elsején, Budapesten, hogy szórakozzunk egy jót!”



A Formula–1-es versenygépek két alkalommal hajtanak végig a négy kilométer hosszú versenypályán, de nézzük akkor egy kicsit a Nagy Futam III további programját!

A délelőtti légi bemutatón részt vesz a Magyar Honvédség (kijelölt egységének katonái ejtőernyős-bemutatót tartanak, amennyiben az időjárás engedi), de eljön a Flying Bulls, a Red Bull különleges repülős alakulata, és bemutatót tart Besenyei Péter, Veres Zoltán és Illés Tamás – mindhárman hazánk műrepülő-világbajnokai.

„Már korábban is hatalmas közönségsikert aratott a Nagy Futam elnevezésű légi és földi parádé, amely vitathatatlanul a főváros legexkluzívabb területét, a Lánchidat és környékét veszi birtokba. A Budapest belvárosában rendezendő káprázatos légi és aszfaltshow megvalósítását a hatóság a maga eszközeivel támogatja, és a rendezvény engedélyezésekor kiemelt figyelmet fordít majd a légi közlekedés biztonságára” – nyilatkozta Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, aki hangsúlyozta, a főváros legszebb szakaszán rendezendő bemutató növeli Magyarország turisztikai ismertségét, egyúttal valóban elsőrangú szórakozást kínál a nézőknek. Az autós rész sem csupán az F1-esek száguldásából áll majd, láthatnak a nézők Nascar-autót, jönnek a túraautó-világbajnokság sztárjai, a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb, a négyszeres túraautó-világbajnok Yvan Muller, no meg a címvédő „Pechito” López.

A magyar topversenyzők közül a csütörtöki sajtótájékoztatóra elfogadta a meghívást Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság magyar pilótája, Besenyei Péter műrepülő-világbajnok és Kiss Pál Tamás, az AutoGP-sorozat tavalyi ezüstérmese, akik mind örömmel mondtak igent a felkérésre, hogy részesei legyenek a május 1-jei programnak.

A RÉSZTVEVŐK MONDTÁK

Michelisz Norbert: „Tavaly remekül éreztem magam a Nagy Futamon, ezért nagyon örülök, hogy idén is részese lehetek. Számomra egyébként is rendkívül izgalmas lesz ez a hétvége, egyrészt mert mindig jó érzés találkozni a szurkolókkal, másrészt mert talán a Nagy Futam még több embert győz meg arról, hogy jöjjön el a Hungaroringre másnap és harmadnap, hiszen akkor rendezik a túraautó-vb magyar futamát, amely, talán mondanom sem kell, különleges helyet foglal el a szívemben.”

Kiss Pál Tamás: „A Nagy Futam a versenyzőknek és a nézőknek is jó. Nekünk azért, mert különleges élmény gumit füstölni a Lánchídon, ezt csak nagyon kevés ember, nagyon kivételes esetben élheti át – engem például tavaly végig rázott a hideg közben –, a nézőknek pedig azért, mert csak egy nagyobbat kell sétálni, hogy ebben a különleges élményben részük legyen, és ilyen közel még a Hungaroringen sem kerülhetnek a versenyautókhoz. Ez népszerűsíti a sportot.”

Besenyei Péter: „Az ilyen események mindig nagyon jók, mert a technikai sportokat – a Formula–1-et és a Red Bull Air Race-t is – közel hozzák az emberekhez. A Nagy Futam idén is látványosnak ígérkezik, úgyhogy érdemes lesz kilátogatni a Duna-partra – mindenkit szeretettel várunk.”

A Nagy Futamot a Duna Televízió közvetíti – május 1-jén 14.30 és 17.10 óra között a nézők felvételről láthatják előbb a légi parádé összefoglalóját, majd pedig az autós eseményeket már élőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik