Motorsport: osztrák bajnoki futamot nyert Gyutai Adrián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 11:27
Pályafutása első nemzetközi futamgyőzelmét aratta vasárnap a motoros Gyutai Adrián, aki az osztrák nyílt nemzetközi bajnokság Pannóniaringen rendezett hétvégéjén az első rajtkockából indulva nyert a 27 fős mezőnyben.

A H-Moto Team 26 éves paksi versenyzője néhány hete kezdte meg a közös munkát a brit superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasakival, és számos teszt után most először teljesített egy egész hétvégét a Kawasaki ZX10R nyergében.

Malcolm Ashley, a MAR Kawasaki csapatfőnöke azt mondta az MTI-nek, hogy Gyutai minden olyan alkatrészt megkapott erre az alkalomra, amellyel a brit bajnokságban is fel vannak szerelve a versenygépek.

„Adrián eddig nem okozott csalódást, személyében igazi profi pilótát ismertünk meg. Ha két hét múlva, az Alpok-Adria Bajnokság rijekai versenyén is képes hasonló mértékben fejlődni, mint tette az elmúlt hetekben, akkor még az idén debütálhat a brit bajnokságban” – jelentette ki a csapatvezető.

Gyutai szerint még mindig sokat kell tanulnia a legmagasabb kategóriában, és bár most sokat motorozhatott, úgy érzi, maradt a köridőkben 2-3 másodperc.

„Nagyon örülök a futamgyőzelemnek, mert számomra ez az első ebben a kategóriában, de ennek csak akkor lesz igazi értéke, ha a csapat a rijekai versenyt követően alkalmasnak talál a brit bajnokságban való bemutatkozásra. A teljes felkészülésemet átalakítottam, hogy erőnléti szempontból alkalmas legyek a superbike-ban magas szinten versenyezni” – nyilatkozta az MTI-nek Gyutai.

A Pannóniaringen rendezett hétvége egy másik magyar sikert is hozott, a supersport kategóriában ugyanis Laczkó Máté győzött a 24 pilótát felvonultató, szintén nemzetközi mezőnyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik