Motorsport: kiélezett befutó, Talmácsi jó rajt után 16. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.28. 14:17
A brit Sam Lowes győzelmével ért véget a supersport-világbajnokság asseni versenye, miután végletekig kiélezett csatában maga mögé utasította a török Kenan Sofuoglut. A harmadik helyen az első kettőt „tisztes távolságból" követő francia Fabien Foret futott be.

Ami a magyarokat illeti, a 13. helyről rajtoló Talmácsi Gábor jó pár helyezést nyert a futam elején, de később visszaesett, és végül 16. pozícióban intették le. A mezőny vége fele haladó Németh Balázs nem tudta befejezni a versenyt.

„A hétvége egyetlen pozitívuma, hogy sikerült befejeznem a futamot, ettől eltekintve végig szenvedtünk. A motorom olyan, mintha nem is az enyém lenne és folyamatosan küzdenem kellett vele. Lassú volt a kanyarok bemenetelénél, kanyar közben és a kigyorsításoknál is, így pedig nagyon nehéz eredményesnek lenni. MInden tőlem telhetőt megpróbáltam és az utolsó körben is mindent beleadtam, de a célbaérésen kívül nem sikerült a pontszerzés. A csapatom apró darabokra szedi majd a motort és mindent alaposan átvizsgálnak a következő monzai versenyig, mert valami nem stimmel és megoldást kell találnunk rá” – nyilatkozta Talmácsi a nap végén.

Ifj. Tóth Imre nem vehetett részt a versenyen, miután a legutóbbi futamon kulcscsonttörést szenvedett, majd megműtötték.

SUPERSPORT-VB, ASSEN
1. Sam Lowes brit, Yamaha 34:51.011
2. Kenan Sofuoglu török, Kawasaki +0.026
3. Fabien Foret francia, Kawasaki +7.228
16. Talmácsi Gábor magyar, Honda +38.469
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik