Motorsport: 1994 után visszatér hazánkba a legendás sorozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 12:52
null
Az enduro-vb 23 év után tér vissza Magyarországra
Jövőre 23 éves szünet után visszatér Magyarországra az enduro-világbajnokság, amelynek Magyar Nagydíját június 16. és 18. között rendezik meg Parádfürdőn.

Amint a moto-live.hu elsőként jelezte, 2006 után rendeznek meg ismét Magyarországon világbajnoki futamot – 10 éve a motokrossz-vb volt az utolsó látogató –, míg a hivatalosan 1990 óta létező enduro vb-nek immár 4. alkalommal ad otthont hazánk.

1990-ben a Hungaroringen, 1992-ben és 1994-ben pedig a motokrossz vb-ből is nagyon jól ismert Somogy-megyei Cserénfán rendezték meg az enduro vb Magyar Nagydíját, amelyet 2017-ben a Heves-megyei Parádfürdőn, a honi endurozás egyik közkedvelt helyszínén tartanak meg.

Az óriási sportdiplomáciai bravúr, amely az egész magyar motorkerékpársport sikere is, elsősorban három embernek köszönhető. Mindenekelőtt Németh Kornél (a legsikeresebb honi motokrosszos több éve áttette a székhelyét az enduróba), Hermann Henrik (a Magyar Motorsportszövetség elnökének az egyik szívügye az enduro) és Hadobás Ádám (a hazai enduro szakág vezetője) révén valósult meg, hogy az enduro vb 23 év után újra visszatérjen Magyarországra.

A magyar endurózás felszálló ágban van. Egyfelől Németh Kornél a teremenduro-vb-n, míg Holló Bence az enduro-vb-n bebizonyította, hogy igenis lehetnek kiemelkedő magyar eredmények abban a szakágban, amely itthon nagyon sokáig nem igazán tartozott a sikeresek közé nemzetközi szinten.

A 2017-es enduro vb menetrendje
Finn GP – március 25-26.
Spanyol GP – április 21-23.
Olasz GP – május 26-28.
Magyar GP – június 16-18.
Szlovák GP – június 23-25.
Mexikói GP – július 21-23.
Brit GP – szeptember 23-24.
Francia GP – szeptember 29.-október 1.
Német GP – október 20-22.

Forrás: mams.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik