Motokrossz: Szvoboda nagyot mentett Kaplicében

NAGY NORBERTNAGY NORBERT
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 12:48
null
A sárral is meg kellett küzdenie a versenyzőknek (Fotók: Nagy Norbert)
Szvoboda Bence újra dobogóra állhatott a cseh nemzetközi motokrosszbajnokság hétvégi versenyén. Kaplicében az egész nap szakadó eső húzta keresztül a papírformát. A magyar krosszos számára karnyújtásnyira volt az összetett győzelem, vetélytársa hibája miatt végül bronzérmes lett.

Steven Spielberg sem tudott volna fordulatosabb forgatókönyvet írni a hétvégi kaplicei motokrosszversenyről. Minden megtörtént, ami széppé és egyúttal nagyon nehézzé tudja tenni ezt a sportágat. A kiváló magyar krosszversenyző, Szvoboda Bence is felült az érzelmi hullámvasútra a Buksa/Ados motokrosszbajnokság hatodik állomásán. Délelőtt még minden a magyar fiú elképzelései szerint alakult. A saras szabadedzésen és kvalifikáción a mezőny előtt motorozott, így szezonbeli harmadik pole pozícióját szerezte meg.

A délutáni futamokra aztán az egyre jobban erősödő égi áldás kiszámíthatatlanná tett minden kört. A motokrosszban (is) az esőben való versenyzés más vezetési technikát és motorbeállításokat követel. Az igazán jó krosszosokat nem tudja zavarba hozni, de vannak olyanok, akik jobbak a sárban, vannak olyanok, akik magukhoz képest sokkal rosszabbak. Szvoboda minden körülmény között képes kihozni magából a maximumot, most azonban ő is megszenvedett a szélsőséges körülményekkel.

Nagyon frusztrált az első futam, nem voltam képes a saját tempómat menni. Már a rajtnál megpecsételődött a sorsom. A negyedik helyen fordultam, két kanyar múlva már bokáig eláztattak az ellenfelek. Átázott kesztyűvel képtelen voltam kellő mértékben szorítani a kormányt, egyszer el is estem amiatt, mert lecsúszott a kezem róla. Nagy bukás volt, meg is ijesztett, így inkább nem kockáztattam a futam hátralévő részében, biztonságos tempóval bejöttem a negyedik helyen" mondta a leintés után csalódottan a kilencszeres magyar bajnok.


Mivel a motokrosszban két futamot rendeznek egy versenynap, és a két futam összesítése alapján alakul ki a végső sorrend, így még nem volt minden veszve a magyar fiú számára. A bajnokság éllovasához méltó önbizalommal vágott neki a második felvonásnak. Elsőként fordult a rajtnál, és meg sem állt a célig. Magabiztos futamgyőzelmet aratott. Az utolsó körig úgy tűnt, hogy az összetett győzelmet is bezsebelheti, de a második helyen motorozó Richard Sykina bukott, így Tomas Kohut és Sulivan Jaulin is pont annyi ponttal szerzett többet, hogy elsőből harmadik lett Szvoboda a két futam alapján.

Mindenáron meg akartam mutatni, hogy ilyen körülmények között is képes vagyok győzni. Mindent megtettem, ami rajtam múlt. Nyertem a futamot, de az összetettet most nem sikerült. Annak örülök a legjobban, hogy ép bőrrel megúsztam, és még mindig van 55 pont előnyöm a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy ha minden a tervem szerint alakul, augusztus 20-án, a stribrói versenyen cseh bajnok lehetek. Köszönöm szépen a magyaroknak a helyszíni szurkolást, illetve a támogatóimnak és segítőimnek a feltétlen bizalmat. Nélkülük nem működne az én pályafutásom" zárta gondolatait a bronzéremnek is önfeledten örülő magyar fiú.

Szvoboda páratlan eredménylistája tehát újabb futamgyőzelemmel bővült az idei évben. Az eddig megrendezett 12 futamból 8-at nyert meg a cseh sorozatban, vagyis mindegyik állomáson legalább egyszer elsőként ért célba. Négy összetett diadala mellett egy második és egy harmadik helyezés szerepel a neve mellett, tehát mindegyik fordulóban a dobogóra állhatott. Öt pont választja el első cseh bajnoki címétől.

A Kaplicéből induló többi magyar versenyző is értékes bajnoki pontokkal távozhatott. Az MX2-esek között Varga Imre a 12., Kiss Márk a 24. helyen végzett. Az MX1-es kategóriában Szőke Márk 8. lett. Hugyecz Erik a kvalifikáción agyrázkódást szenvedett, neki ki kellett hagynia a futamokat.

Összetett végeredmény MX2, Kaplice:
1. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 45 pont
2. Tomás Kohut (Szlovákia, KTM) – 44 pont
3. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 43 pont
4. Richard Sykina (Szlovákia, KTM) – 38 pont
5. Denis Polás (Szlovákia, KTM) – 32 pont

Az MX2-es cseh bajnokság állása 6 forduló után:
1. Szvoboda Bence (Magyarország, KTM) – 280 pont
2. Sulivan Jaulin (Franciaország, KTM) – 225 pont3. Richard Sikyna (Szlovákia, KTM) – 178 pont
4. Dusan Drdaj (Csehország, Yamaha) – 178 pont
5. Patrik Liska (Csehország, Yamaha) – 175 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik