Motokrossz: bronzérmes a 13 éves magyar tehetség

NAGY NORBERTNAGY NORBERT
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 09:39
null
Kovács Ádám Zsolt nagy sikert ért el! (Fotó: Nagy Norbert)
Fényes magyar sikerrel zárult a gaildorfi nemzetközi motokrossz verseny. A bajnoki sorozat utolsó előtti állomásán a Team HTS KTM 13 éves tehetsége, Kovács Ádám Zsolt bronzérmes lett a 85 köbcentisek mezőnyében.

A németországi Gaildorf ikonikus helyszíne a nemzetközi motokrossz-életnek. Az 50 éves fennállását ünneplő pálya már több emlékezetes világbajnoki összecsapásnak volt a házigazdája az évek során. Az elmúlt hétvégén a német ADAC MX Masters bajnokságot látta vendégül a Stuttgart melletti földkígyó, 3 kategória 27 ország 245 motorosával.

Mindhárom kategóriában volt hazai érdekeltség, de az öt induló közül végül két magyar jutott túl a szombati kvalifikációs edzéseken, és lehetett ott a vasárnapi futamokon. Varga Imre (17) és Kiss Márk (16) tempója nem volt elegendő a döntőhöz, Szvoboda Bencét (24) pedig az edzésen elszenvedett derékbecsípődése miatt az orvosok nem engedték indulni, így Kovács Ádám Zsolt (13) és Szőke Márk (21) lehetett ott a legjobbak között Magyarország képviseletében.

 

Fotó: Nagy Norbert
Fotó: Nagy Norbert

Szőke a legrangosabb kategóriában indult (Masters), ahol a világbajnoki szereplőkkel, és Európa legjobb motorosaival kellett szembenéznie. A 40 fős mezőnyben a 27. és a 28. pozícióban intették le, ezzel a teljesítménnyel nem szerzett pontot. A kategóriát a vébén remeklő német, Max Nagl (29) nyerte meg.

A legkisebbek között Kovács viszont parádézott. Jól rajtolt, remek tempóban motorozott, hatodik és harmadik helyezéseket szerzett a futamokban, így végül felállhatott a pódiumra a győztes osztrák Rene Hofer (15) és a második, ausztrál színeket képviselő Jett Lawrence (13) mellé. Az ADAC sorozatban első éves ifjú magyarnak ez volt a második dobogós helyezése ebben a mezőnyben, és jelenleg a bajnoki sorozat hatodik helyén várja az utolsó versenyt.

MOTOKROSSZ, NEMZETKÖZI VERSENY, GAILDORF
Összetett végeredmény, 85cc
1. Re­ne Ho­fer (Ausztria, KTM), 50 pont
2. Jett La­w­rence (Ausztrália, Kawasaki), 44
3. Mi­ke Gwer­der (Svájc, Husqvarna), 36
4. Mei­co Vet­tik (Észtország, KTM), 36
5. Kovács Ádám Zsolt (Magyarország, KTM), 35
6. Maks Maus­ser (Szlovénia, KTM), 27
7. Si­mon Län­gen­fel­der (Németország, Husqvarna), 23
8. Paul Bloy (Németország, Suzuki), 23
9. Leo­pold Ambjörn­son (Svédország, KTM), 18
10. Kay Kars­se­makers (Hollandia, KTM), 16

A bajnokság állása, 85cc
1. Re­ne Ho­fer, 165 pont
2. Mei­co Vet­tik, 148
3. Mak­sim Kraev, 137
4. Ca­me­ron Du­row, 107
5. Maks Maus­ser, 100
6. Kovács Ádám Zsolt, 94

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik