Motokrossz: a HTS Team történelmi sikert aratott

NAGY NORBERTNAGY NORBERT
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 17:28
null
A HTS Team ötödik alkalommal hódította el a csapatbajnoki serleget (Fotó: Nagy Norbert)
Címkék
Három egyéni magyar bajnoki cím után a nagy presztízsű csapatbajnoki titulus is a peresztegi HTS Team istállóhoz vándorolt az idei motokrossz-versenyszezonban. Ötödik csapatelsőségükkel legendás egyesületeket értek utol.

 

A motokrossz-versenyszezon minden évben a nagy presztízsű csapatversennyel zárul, ahol háromfős alakulatok mérkőznek meg a patinás vándortrófeáért. A versenyzők egyéni helyezései összeadódnak, így alakul ki három futam után a végső sorrend. Minden évben nagy érdeklődés övezi ezt az eseményt, amelyen nemcsak hazai versenyzők és csapatok, hanem külföldi vendégszereplők is elindulhatnak.

Idén a hazai motokrossz egyik fellegvára, Tápióbicske adott otthont ennek az összecsapásnak. A helyszínen kétezer néző szurkolta végig a HTS Team diadalmenetét. A Varga Imre (17), Hugyecz Erik (25), Szvoboda Bence (25) összeállítású együttes kiemelkedett a mezőnyből, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően megérdemelten zárta az első helyen az idei derbit. Szvoboda két futamot nyert a háromból, Hugyecz egy első és egy harmadik helyezést szerzett, míg a törött csuklóval és bordával motorozó Varga egy harmadik és egy hatodik pozícióval járult hozzá a győzelemhez.

„Nem mi voltunk papíron a legerősebbek, de mi voltunk a legegységesebbek. Azt tudtuk, hogy Szvoboda Bencének nincs itthon ellenfele, Hugyecz Erik is többször bizonyította már, hogy nem szabad őt leírni, Varga Imre teljesítménye viszont kérdéses volt a versenyt megelőzően a fájdalmas sérülései miatt. Svéd, osztrák és cseh kiválóságok is szerepeltek a mezőnyben, ők feladták nekünk a leckét, de mégsem tudták versenyzőink útját állni. Egy nehéz, de eredményes szezon méltó lezárása volt ez számunkra. Hugyecz Erik nyerte idén az MX Open kategóriát, Varga Imre az Élsport MX2-esek között bizonyult a legjobbnak, Kiss Márk pedig a Junior MX2 egyéni bajnoki címét gyűjtötte be idén. Ez a csapatbajnoki titulus már csak hab volt a tortán, főleg úgy, hogy a második számú csapatunk is dobogóra állhatott” – összegezte a bajnokcsapat napját Horváth Lajos tulajdonos.

A HTS Team ötödik alkalommal hódította el a csapatbajnoki serleget, ezzel beérte a győzelmi örökranglistán a hazai motokrosszozás két legendás, már megszűnt egyesületét, a Surján SE-t és a Kawasaki Magyarország SE-t. A tápióbicskei dobogón a Motoaction Monpet Team és a HTS Team második számú alakulata ünnepelhetett még.

MAMS Motokrossz csapatverseny, végeredmény:

1. HTS Team I. (Varga Imre, Hugyecz Erik, Szvoboda Bence) 15 pont
2. Motoaction Monpet Team (Roland Edelbacher, Szőke Márk, Václav Kovár) 21 pont
3. HTS Team II. (Jakob Kristóf, Kerese Gábor, Kiss Márk) 51 pont
4. Varmodo MK Svédország (Elias Thor, Daniel Helström, Martin Kaller) 55 pont
5. DSF Extrém SE (Denis Polas, Pergel Márk, Déczi Balázs) 55 pont

MAMS Motokrossz élsport csapatbajnokai:
1981: Kiskunlacháza KSK
1982: Kiskunlacháza KSK
1983: Honvéd Budapest
1984: Honvéd Budapest
1985: Surján SE
1986: Kiskunlacháza KMSE
1987: Surján SE
1988: Surján SE
1989: Honvéd Budapest
1990: Surján SE
1991: Surján SE
1992: Honvéd Budapest
1993: Honvéd Budapest
1994: Honvéd Budapest
1995: Honvéd Budapest

2001: Center Motorsport Club
2002: Center Motorsport Club
2003: Reál Motorcentrum Győr
2004: Center Motorsport Club
2005: Nyári Pál SE
2006: Kawasaki Magyarország SE
2007: Kawasaki Magyarország SE
2008: Kawasaki Magyarország SE
2009: Kawasaki Magyarország SE
2010: Kawasaki Magyarország SE
2011: OKR KTM Team
2012: HTS Team
2013: HTS Team
2014: HTS Team
2015: HTS Team
2016: Maurer Husqvarna Racing Team
2017: HTS Team

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik