MotoGP: „Te senki sem vagy, hogy megmondd nekem, mit kell csinálnom!”

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 14:42
null
Ezzel az ütközéssel kezdődött a balhé (Fotó: AFP)
Nem csillapodnak a kedélyek a múlt hétvégi Argentin Nagydíj körül. Bármilyen meglepő is a címet látva, ezúttal nem a Márquez–Rossi csata újabb állomására érkeztünk el. Ezúttal Aleix Espargaró áll a történet középpontjában. Közben pedig az is kiderült, hogy Dani Pedrosa nem úszta meg sérülés nélkül az esést.

 

Aleix Espargaró a verseny után elmondta, hogy teljesen egyetért Márquez büntetéseivel, amiket az ütközésekért kapott, azt azonban nem érti, hogy például Danilo Petruccit miért nem büntették a stewardok.

„Marc Márquezt megbüntetni helyes volt. De Petrucci sokkal erősebben ütött meg, és nem büntették meg… Azért, mert nem a bajnoki címért harcol? Rossz ez így!” – mondta Espargaró.

Az esetet és a nyilatkozatot természetesen a sajtó is felkapta, ami láthatólag nem tetszett Petrucci csapatának, amely tegnap délután kiadott egy sajtónyilatkozatot ennek kapcsán. Ebben csalódottságuknak adtak hangot, miszerint Petrucci ütközését egy kalap alá veszik Zarco és Pedrosa, illetve Márquez és Rossi esetével.

PEDROSA NEM ÚSZTA MEG
Ahogy sejteni lehetett, Dani Pedrosa nem úszta meg sérülés nélkül a vasárnapi bukást. Jobb csuklójánál eltört az orsócsont, amit tegnap délután meg is műtöttek Barcelonában. Szereplése egyelőre még kérdéses az április 23-i hétvégén esedékes Amerikai Nagydíjon.

Miközben ezek az egyik pilóta esésével (és Pedrosa esetén sérülésével) végződtek, addig Petrucci esetében mind a ketten folytatni tudták a versenyt. Ráadásul később Petruccinak is nekimentek, mégpedig Hafizh Syahrin, ami miatt Iannone is elment a Pramac olasz versenyzője mellett.

A kommünikét közösségi médiás felületeiken is megosztották, amit az idősebb Espargaró is látott, sőt reagált is rá.

„Hahahaha, ő erősebben ütött meg, mint Márquez tette! Marhaság! Ott a fotó is, nem kell hazudni! Petrux MINDIG így versenyez!” – fakadt ki a spanyol.

Francesco Guidotti, az Alma Pramac Racing csapatfőnöke az alábbit találta válaszolni: „Mindenesetre Petrux finomabb volt, mint te Doviziosóval 2017-ben Argentínában. Te fejezd be a marhaságokat, és próbálj meg a Biztonsági Bizottság ülésén kedveskedni, ne a Twitteren.”

 

Erre érkezett is a viszontválasz a spanyoltól.

„Te senki sem vagy, hogy megmondd nekem, mit kell csinálnom! És igen, nagy hibát követtem el Dovival, de elnézést kértem tőle, és nem kezdtem el marhaságokat beszélni és hazudni az embereknek, ahogy azt a te csapatod teszi” – fogalmazott Aleix Espargaró.

 



Ezek után valamiért Xavier Simeon is úgy érezte, hogy be kell szállnia a Twitter-háborúba.

 

„Végül mindig ugyanaz az ember, aki reklamál… csak a média érdeklődése miatt… hogy ott legyen a neve… Az egyedüli, aki ma reklamálhat, az Jack… Meg kellett volna nyernie a versenyt 30 másodperc előnnyel… Ennyi!”


Espargaró ezután Siméont sem kímélte: „Hahaha, sokkal többen reklamálhatnak sok dolog miatt… Például versenyzők miatt, akik fizetnek, hogy versenyezzenek, miközben sok jó versenyző otthon ül.”


Jött még néhány adok-kapok, akit érdekel, megnézheti a Twitteren. Reméljük, hogy hamarosan minden érintettnél felszáll a lila köd, mert ami most a nyilvánosság előtt zajlik, az nem tesz jót a sport megítélésének, még akkor sem, ha a mondás úgy tartja, a rossz reklám is reklám. Arról nem beszélve, hogy ez a fajta viselkedés a szabályok szerint akár büntetendő is lehet…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik