MotoGP: Mintha szellentettem volna egyet a pole-ban – Miller

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 09:37
null
Mintha a többiek nem bírták volna Jack Miller szagát Argentínában…
Ahogy az várható volt, a MotoGP Amerikai Nagydíjának felvezető napján továbbra is minden az argentin futamon történtekről szólt.

Egyes nyilatkozatokat hallva csak kapkodtuk a fejünket, de ezek most nem a két fő érintettől származtak. Olyannyira nem, hogy Marc Márquez tegnapi sajtótájékoztatója már-már unalmas volt, egyrészt az újságírók is nagyon finoman feszegették csak a történteket, másrészt a spanyol remekül hárította a próbálkozásokat, hogy újabb pikáns, felkapható mondatokat csikarjanak ki belőle. „Én az a fajta versenyző és ember vagyok, aki minden egyes helyzetből, hibából szeret tanulni. Az argentin futamból sokat tanultam, és szerintem mások is. Nem neheztelek Valentinóra, akár már holnap készen állok beszélgetni vele, de most csak magamra és a következő versenyre koncentrálok.”

Valentino Rossi egy fokkal már kevésbé volt nyugodt és diplomatikus, főként olaszul nyilatkozva. „Nem hiszem, hogy mostanában beszélgetni fogunk, talán majd egyszer, valahol, valamikor. Továbbra is fenntartok mindent, amit Argentínában mondtam, azokat nem a verseny heve mondatta velem”.

Egyértelműbb és egyenlő szabályok kellenek

Ez volt a többi pilóta véleménye. Abban mindegyik versenyző egyet értett, hogy át kell beszélni a történteket, kellenek majd a javaslatok a mai Biztonsági Tanács ülésén, hiszen mindig lehet jobban csinálni a dolgokat, és ezt meg is kell próbálni.

„Fontos, hogy tudjuk, hogy hol vannak a határok, meddig mehetünk el” – mondta például Maverick Vinales.

Ami meglepő volt, hogy a legkeményebb és legkomolyabb szavakat az eddig rakoncátlan viselkedéséről ismert Jack Miller mondta:

„Jobban kellene a depón belüli harcot szabályozni. Azért vagyunk itt, hogy motorversenyezzünk és harcoljunk, de ennek a harcnak a pályán kellene maradnia, és nem a sajtóban. Sok ember jön, főként az újságírók, és próbálnak kiszedni belőled valamit, amivel aztán nagy port lehet kavarni, és szerintem ez nem a korrekt eljárás. Megértem, hogy mindenki a nagy sztorit keresi és arról minél több nézőpontot akar, de ez sokszor nem jó, elfedi a valóságot, és rossz színben tüntet fel embereket. Persze nekünk, versenyzőknek is figyelni kell arra, hogy mit mondunk, hiszen a szavakat felkaphatják, ahogy azt már sokszor láthattuk múltban. Sok dolog elhangzik, amit talán az emberek nem is úgy értettek.”

„Békét kell teremtenünk valahogy. Beszélnünk kell arról, hogy hogyan lehetnek szigorúbb és egyértelműbb büntetések. Vannak olyan versenyzők, akik az elmúlt két-három évben vagy nyolc-kilenc versenyzőbe belementek, mégsem kaptak büntetést. Van mit javítani” – mondta Aleix Espargaró, aki később Danilo Petruccit meg is nevezte, mint egyik versenyzőt.

Dani Pedrosa szerint az az érthetetlen, hogy Johann Zarco nem kapott semmilyen büntetést. Pedrosa egyébként csuklóműtétje után tegnap zöld utat kapott az orvosoktól, így az első szabadedzésen biztosan pályára hajt, a többi pedig a hétvége folyamán kiderül.

„Olyan volt, mintha szellentettem volna eget”

Miller azért régi, megszokott módján felidézte a rajtrácson történteket, amikor arról kérdezték, hogy hibázott-e a versenyigazgatóság.

„Szerintem a versenyigazgatóság a körülményekhez képest a legjobban járt el. Olyan volt, mintha szellentettem volna egyet, és mindenki nagyon gyorsan eltűnt. Elég vicces volt, olyanok voltak, mint a dominó. Egy valaki lement, és aztán mindenki lement a rajtrácsról. A versenyigazgatóság ott nagy nyomás alá került. A bokszutca nem túl nagy Argentínában, teljesen jó általános használatra, de ha huszonhárom motornak kellett volna onnan elrajtolnia, még nagyobb felfordulás lett volna.”

Valentino az első számú isten

Johann Zarco ennél sokkal élesebben fogalmazott, amikor az előző verseny tanulságairól faggatták.

„Hogy kellene-e változtatni a versenyigazgatóságon? Nem tudom… Két istent fogdosunk. Az egyik Valentino, aki az első számú isten, és ott van Marc, aki a másik istenné válik, hiszen rendkívüli dolgokat művel. Marcot megbüntették, és nem szerzett pontot végül Argentínában, ami szerintem a legnagyobb büntetés neki. De ha visszaemlékszünk a 2015-ös Malajziai Nagydíjra… Valóban egy furcsa verseny volt, de Vale megrúgta Marcot, és mi volt a büntetés…? Casey Stoner azt mondja, normális esetben fekete zászlót ért volna. Ehhez képest Valentino befejezte a futamot, és talán dobogóra is állt. Azt mondják, ez egy politikai megoldás volt, hogy Valenciában végül a rajtrács végéről kellett rajtolnia, de az ő tempóját ismerve, biztos volt, hogy feljön negyediknek. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a jó megoldást, de nekünk, versenyzőknek kell meghúznunk a vonalat, hogy meddig megyünk el a pályán.”

Az életünket kockáztatjuk itt

A sok-sok vélemény után Jackass ismét magához ragadta a szót, s megszólalását vastaps követte, nem véletlenül.

„Még valamit hagy tegyek hozzá – kezdte Miller. Sok emberrel együtt én is nézem, hogy mi történik, hogy mindenki egyik vagy másik oldalra áll. Szeretném mindenki emlékezetét felfrissíteni, hogy mi történt Marco Simoncelli és Dani Pedrosa között, és hogyan végződött. Mi mindannyian versenyezni vagyunk itt, az életünket kockáztatjuk, és azt hiszem, hogy a szurkolók, akik egyik vagy másik oldalra állnak, harcolnak egymás ellen, és a versenyzők, akik harcolnak egymás ellen, nagyon buták és éretlenek. Elég idősek már, emlékezniük kell, hogy az élet rövid, és az életünket kockáztatjuk itt.”

MOTOGP
A vb élcsoportja: 1. Cal Crutchlow (brit, Honda) 38 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 35, 3. Johann Zarco (francia, Yamaha) 28, 4. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 21, 5. Marc Márquez (spanyol, Honda) 20, 6. Jack Miller (ausztrál, Ducati)19

Amerikai Nagydíj, Austin. A hétvégi program
Péntek

16.00: Moto3, 1. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
16.55:
MotoGP, 1. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
17.55:
Moto2, 1. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
20.10:
Moto3, 2. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
21.05:
MotoGP, 2. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
22.05:
Moto2, 2. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
Szombat
16.00: Moto3, 3. szabadedzés
16.55: MotoGP, 3. szabadedzés
17.55: Moto2, 3. szabadedzés
19.35: Moto3, időmérő (Tv: Spíler Tv)
20.30:
MotoGP, 4. szabadedzés (Tv: Spíler Tv)
21.10:
MotoGP, 1. időmérő (Tv: Spíler Tv)
21.35:
MotoGP, 2. időmérő (Tv: Spíler Tv)
22.05:
Moto2, időmérő (Tv: Spíler Tv)
Vasárnap
18.00: Moto3, futam
19.20: Moto2, futam (Tv: Spíler Tv)
21.00:
MotoGP, futam (Tv: Spíler Tv)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik