MotoGP: Lorenzo az élen, gondok a Hondánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 15:12
Jorge Lorenzo zárta az élen a gyorsaságimotoros-vb Ausztrál Nagydíjának első két szabadedzését a királykategóriában. A Yamaha pilótáját az első tréningen a vb-éllovas Marc Márquez követte, de ő a második edzésen elesett, és csak hatodik lett.

Márquez a második edzésen ment néhány gyors kört, majd elesett. Szerencsére nem lett baja, gyorsan fölpattant, de javítani már nem tudott az addigi eredményén. Csapattársa, a másik gyári Hondával száguldó Daniel Pedrosa sem járt sokkal jobban, a lista második helyén állt, amikor a boxból kijövet levált a motor egyik borítólemeze, lifegni kezdett, és nem mehetett tovább, a második kanyarnál le kellett állnia a pálya szélén.

A német Stefan Bradl a sepangi balesete és műtétje után engedélyt kapott ugyan a versenyzésre, az első edzésen érzett fájdalmai miatt úgy döntött, nem folytatja a hétvégi száguldást.

A Moto2-ben Esteve Rabat volt az első nap ura, a Moto3-at is spanyol fölény jellemezte, először Luis Salom, majd Maverick Vinales volt az első.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, AUSZTRÁL NAGYDÍJ, PHILLIP ISLAND
MOTOGP
1. SZABADEDZÉS
1. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha 1:29.167
2. Marc Márquez spanyol Honda 1:29.255
3. Álvaro Bautista spanyol Gresini Honda 1:29.831
4. Daniel Pedrosa spanyol Honda 1:30.008
5. Valentino Rossi olasz Yamaha 1:30.053
6. Cal Crutchlow brit Tech 3 Yamaha 1:30.130
2. SZABADEDZÉS
1. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha 1:28.961
2. Álvaro Bautista spanyol Gresini Honda 1:29.438
3. Daniel Pedrosa spanyol Honda 1:29.478
4. Valentino Rossi olasz Yamaha 1:29.537
5. Cal Crutchlow brit Tech 3 Yamaha 1:29.667
6. Marc Márquez spanyol Honda 1:29.989
MOTO2
1. SZABADEDZÉS
1. Esteve Rabat spanyol Kalex 1:33.157
2. Scott Redding brit Kalex 1:33.328
3. Pol Espargaró spanyol Kalex 1:33.335
2. SZABADEDZÉS
1. Esteve Rabat spanyol Kalex 1:33.254
2. Scott Redding brit Kalex 1:33.273
3. Pol Espargaró spanyol Kalex 1:33.458
MOTO3
1. SZABADEDZÉS
1. Luis Salom spanyol KTM 1:38.332
2. Jonas Folger német Kalex KTM 1:38.377
3. Muhammad Zulfahmi malajziai KTM 1:38.538
2. SZABADEDZÉS
1. Maverick Vinales spanyol KTM 1:38.198
2. Jonas Folger német Kalex KTM 1:38.220
3. Muhammad Zulfahmi malajziai KTM 1:38.224
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik