MotoGP: Ez a Ducati jobb, mint az enyém volt - Rossi

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 11:13
null
Valentino Rossi ezúttal nem bírt Andrea Doviziosóval és Ducatijával (Fotó: AFP)
Valentino Rossi remekül bánik az újságírókkal (amennyiben számára érdekes és értékes a kérdés) és a szavakkal. Ezt az austini versenyt követő sajtótájékoztatón ismét bizonyította, amikor arról kérdezték, hogy vajon a mostani Ducatival versenyképesebb lenne-e, mint abban a bizonyos két évben a sajátjával. A kérdés oka nem meglepő, hiszen Katar után itt is remekelt az olasz márka, mindkét versenyzőjük harcban volt a dobogós helyezésekért.

Andrea Dovizioso és Valentino Rossi most is egymásra talált, akár csak két hete a szezonnyitón. Ezt a csatát most Dovi és a Ducati nyerte, köszönhetően annak, hogy jobban tudták menedzselni az első gumi kopását, amivel mindenki komolyan megküzdött a hétvége és főként a verseny során.

A két olasz veterán csatája tehát egyelőre 1–1-re áll.

„Hiányzik még egy-két dolog ahhoz, hogy valóban minden versenyen esélyesek legyünk. Ez a valami a stabilitás a féktávokon és a tapadás a kigyorsításoknál. Nincs szó hatalmas aggodalomról, de ezek birtokában lehetünk valóban harcban a bajnokságért. Jóval előbbre tartunk a vártnál, mesébe illő munkát végez a csapat” – mondta Dovizoso a verseny után.

„Ezen a futamon is beigazolódott, hogy a Ducatik nagyon erősek, mindkét versenyzőt beleértve. Dovi gyorsabb, de Iannone is nagyon jó. Szinte egészen biztos vagyok benne, hogy ez a motor jobb, mint az enyém volt" – mondta nevetve a kilencszeres világbajnok Rossi, aki 2011-ben és 2012-ben versenyzett Ducatival, de előbb a 7., aztán a 6. lett a vb-pontversenyben.

Az ominózus harc azonban másodpercekkel a versenyt megnyerő Marc Márquez mögött zajlott, aki ismét rászolgált a „Mr. Amerika” címre, miután hatodik MotoGP-s versenyét is behúzta a távoli kontinensen, ráadásul az austini pályán eddig minden alkalommal ő szerezte meg a pole pozíciót és a győzelmet is.

„Márquez gyorsabb volt, de nem sokkal. Általában csak a sajtótájékoztatón látom őt vasárnap” – szólt az újabb sziporka Rossitól.

Az olasz bajnok a verseny első öt körére célozhatott, amikor még Dovizioso vezetett, ő pedig Marc Márquez mögött haladt a harmadik helyen. Miután a spanyol az élre állt, kimotorozott egy négy másodperces előnyt, amit utána szépen beosztott a futam végéig, hiszen neki is óvnia kellett az első abroncsot. Megvan tehát a regnáló világbajnok idei első győzelme, összetettben pedig feljött a harmadik helyre.

„Fontos volt ez a verseny a katari hiba után. Tudtuk, hogy erősek leszünk itt, de az időjárás azért okozott némi feszültséget bennem. Amikor láttam, hogy nem fog esni, megnyugodtam, és tudtam, mindent bele kell adnom, nem engedhetem ki ezt a lehetőséget a kezeim közül. Főként, mert érdekes és nehéz bajnokságra számítok az idén, Andrea és Valentino is nagyon erősek és egyenletes teljesítményt nyújtanak” – értékelt Márquez.

A futam egyébként közel háromnegyed órás csúszással kezdődött. A pilóták már a felvezető körre készültek, amikor az egyes sportbírói poszton megjelent a „Start delayed” tábla. A rajt elhalasztásának oka, hogy a 3-as kanyar felett átívelő hídról akkora mennyiségű víz zúdult a pályára, hogy masszív vízátfolyás keletkezett, amit érthető módon balesetveszélyesnek ítélt meg Mike Webb versenyigazgató.

Nem ez volt az egyetlen furcsaság a hétvégén, pénteken sportbírói késés miatt csúsztak a reggeli edzések, később egy, a pályára beszabaduló kutya okozott feszült pillanatokat. A vasárnap reggel köd okozta csúszásról természetesen végképp nem a szervezők tehettek.

Folytatás öt nap múlva Argentínában a Termas de Río Hondo pályán.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG
AUSTINI NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 43:47.150
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) + 2.354
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) + 3.120
A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Rossi 41 pont, 2. Dovizioso 40, 3. Márquez 36

Moto3

Danny Kent véghez vitte, amiről már a szombati sajtótájékoztatón is beszélt. Azaz valóban sikerült ellépnie a mezőnytől, és végül hatalmas előnnyel meg is nyerte a legkisebbek versenyét.

Utoljára a 2012-es Katalán Nagydíjon végződött hasonlóan nagy különbséggel Moto3-as futam, akkor Maverick Viñales vert 7.7 másodpercet a másodikra. Az azóta futott 47 kiskategóriás versenyen mindösszesen ötször fordult elő 1 mp-nél nagyobb győzelem.

Mögötte szerencsére már izgalmasabb volt a futam. A pályán lévő vízfoltok megnehezítették a pilóták dolgát, olyannyira, hogy a további dobogós helyekért harcoló versenyzők közül öten is buktak a futam során (Niccoló Antonelli, Francesco Bagnaia, Jorge Navarro, Miguel Oliveira, Alexis Masbou).

Végül a jövő reménységének tartott, még mindig csak 15 éves, élete második vb-futamát teljesítő Fabio Quartararo lett a második Efrén Vázquez előtt.

MOTO3
1. Danny Kent (brit, Honda) 41:32.287
2. Fabio Quartararo (francia, Honda) + 8.532
3. Efrén Vázquez (spanyol, Honda) + 8.652
A vb-pontverseny állása: 1. Kent 41, 2. Enea Bastianni (olasz, Honda) 33, 3. Quartararo és Vázquez 29-29

Moto2

Az a bizonyos első világbajnoki futamgyőzelem. Most már Sam Lowes-nek is megvan!
Már a téli teszteken és Katarban is jól ment a Speed Up csapat versenyzője (akkor megszerezte élete első pole-ját), de a szezonnyitó a kavicságyban ért véget számára.

Austinban is igen eseménydús hétvégéje volt, három bukást szenvedett el a négy edzés alatt, a pénteki kimondottan nagy volt.

A futamot hat körrel a leintés előtt még Johann Zarco vezette, majd Lowes támadásba lendült. Nemcsak az élre állt, de háromszor is megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így magabiztos előnnyel ért célba.

Zarco megőrizte a második helyét, miután gyakorlatilag kiütötte Xavier Siméon alól a motort.

A dobogó legalsó fokára az újonc Álex Rins állhatott fel, aki köszönhetően annak, hogy az éllovasok mindegyike hibázott az eddigi két verseny valamelyikén, átvette az összetett vezetést!

A britek tehát két győzelemmel zárták a napot, amire utoljára az 1977-es svéd versenyen volt példa. Akkor Mick Grant nyerte a 250-esek futamát, míg a legendás Barry Sheene a királykategóriában győzött.

MOTO 2
1. Sam Lowes (brit, Speed Up) 41:45.565
2. Johann Zarco (francia, Kalex) + 1.999
3. Álex Rins (spanyol, Kalex) + 4.622
A vb-pontverseny állása: 1. Rins 29, 2. Zarco 28, 3. Lowes és Jonas Folger (német, Kalex) 25-25

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik