MotoGP: Évről évre nehezebb a német győzelem – Márquez

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 13:45
null
A gyűrűt a versenyben futott körért adják mindig a Sachsenringen
Versenyzői reakciók a MotoGP Német Nagydíja után.

Kívülről talán egyszerűnek tűnhet, így, ha valaki azt hallja, hogy Marc Márquez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíját, akkor csak legyint egyet: hát persze! A spanyol az utóbbi kilenc évben minden futamot a pole pozícióból kezdhetett meg a Sachsenringen, és minden alkalommal elsőnek intette le a kockás zászló (tegnap hatodik alkalommal a MotoGP-ben).

A tegnapi futam nehezebb volt az eddigieknél, és bár Valentino Rossi jól olvasta Jonas Folger tavalyi versenyét, a győzelemhez még az is kevés volt.

„Őszintén? Éveken keresztül jól szerepelni egy pályán (akár itt, akár Austinban) egyre nagyobb terhet jelent. Még keményebben kell dolgozni és koncentrálni, hiszen folyton mindenki ezzel jön, és természetesnek veszik a folytatást. De én tudom, hogy minden sorozat megszakad egyszer. Remélem, hogy jövünk még ide versenyezni, hiszen nagyon kedves nekem ez a pálya" – nyilatkozta Marc Márquez győzelme után.

„Évről évre nehezebb ám ez a győzelem. Ahogy többször is mondtam a hétvégén, mivel minden edzés száraz körülmények között zajlott, így a többiek is gyorsan fel tudták venni a ritmust és jól beállítani a motort. Próbáltam az egész futam alatt óvni a hátsó gumit, de aztán láttam, hogy Valentino közelít, úgyhogy minden maradékot ki kellett csavarnom az abroncsból. A 22. körben futottam meg a leggyorsabb kört, ami igazán nagyszerű dolog. Még jó, hogy a Yamaháknak nem megy jól az idén...képzeld, ha nem lennének gondjaik, akkor hol lennének. Ami minket illet, az idei motornak gyengébbek az erős pontjai, mint tavaly, de cserébe a gyenge pontok pedig javultak. Ha azt mondja valaki a szezon előtt, hogy most 46 ponttal vezetek majd a 46-os előtt, akkor azonnal aláírtam volna" – fejezte be a spanyol.

Ezúttal három nagyon boldog versenyzőt láthattunk a pódiumon, és bár mindenki a Ducatik erős menetelésére számított, végül a gyári Yamahások talán magukat meglepve is jól szerepeltek. Sokszor mondják, hogy fejben dőlnek el a dolgok, Valentino Rossi esetében ez most mindenképpen így volt.

„Ami engem illet az év legjobb versenyét futottam. Egyrészt a második hely miatt, másrészt azért, mert egy olyan pályán jött ez össze, ahol általában sem én, sem a Yamaha nem szerepel fantasztikusan. Végig gyors voltam, nem hibáztam, jól sikerült a rajtom, 30 körön át nyomtam, mint az isten, szóval nagyon jó volt. Az elmúlt 10 napban nagyon sokat készültem erre a versenyre. Úgy voltam vele, hogy ha Folger tavaly olyan jól tudott menni, akkor nekünk is meg kell tudnunk csinálni, ezért minden egyes részletet, ívet kielemeztem a tavalyi TV-felvételekből. Tavaly mentálisan nagyon gyenge voltam a szezon ezen pontján, hiszen sehogy sem tudtunk jól menni a motorral, szenvedés volt az egész. Folger tavaly nem tudta, hogy ez nem egy Yamaha-barát pálya, és remek versenyt futott, tudtam, hogy idén nekünk is így kell tenni" – mondta a Doctor.

Csapattársa, Maverick Vinales is mosollyal a száján kezdi meg a rövid nyári szünetet.

„Nagyon boldog vagyok, végre olyan volt a motor, amilyennek akarom. Két dolgot sajnálok csak. Az egyik, hogy a futam elején nem igazán találtam a helyem a motoron, nem volt jó az érzés. Az új gumikon nem találtam a ritmust. A másik, hogy ha jobban sikerült volna a rajt, és nem veszítek sok időt a Ducatik mögött (nagyon nehéz megelőzni őket, pedig minden irányból próbálkoztam), akkor a győzelemért is harcolhattunk volna. De így is nagyon-nagyon boldog vagyok" – nyilatkozta.

A legjobb ducatis Danilo Petrucci lett, a nagyobb meglepetés, hogy mögötte Álvaro Bautista lett az ötödik, aki remek teljesítményt nyújtott a hétvégén.

Szintén idei legjobb eredményét érte el Bradley Smith a KTM-mel, aki tizedik lett.

A Franco Morbidelli helyére péntek délután beugró Stefan Bradl éppen, hogy lemaradt a pontszerzésről, mindezt úgy, hogy két hónapja nem ült motoron és utoljára 2016-ban versenyzett a MotoGP-ben.

Az Espargaró fivérek borzalmas napot zártak. Aleix már rajthoz sem tudott állni a warm upon elszenvedett hatalmas bukását követően, míg Pol az első kör harmadik kanyarjáig jutott, ahol bukott, magával rántva Álex Rinst és Jack Millert (utóbbi nem esett el, így folytatni tudta a versenyt) és Andrea Iannone futamát is elrontva.

Aleixet a chemnitzi kórházba szállították 24-48 órás megfigyelésre mellkasi, tüdő és hasi trauma miatt, amelyek a jelek szerint nem súlyosak.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik