Moto3: utolsó körös győzelem, a harmadik helyezettet kizárták

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 07:05
Az olasz Enea Bastianini nyert meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíját a Moto3-as géposztályban. A második helyet a világbajnok dél-afrikai Brad Binder szerezte meg, míg a harmadik a japán Ono Hiroki kizárása után az olasz Nicolo Bulega lett. A Moto 2-es kategóriában a svájci Thomas Lüthi végzett az élen.

A KIRÁLYKATEGÓRIÁRÓL ITT OLVASHATNAK! A KIRÁLYKATEGÓRIÁRÓL ITT OLVASHATNAK!

MOTO2: DRÁMAI ELSŐ KÖRÖK – EZEN DŐLT EL A BAJNOKI CÍM?

Négy futammal a vége előtt, izgalmasabb bajnokságot nem is kívánhattunk volna, hiszen Johann Zarcót és Álex Rinset csupán egy pont választotta el a Japán Nagydíj előtt. Motegiben azonban nagyon rosszul alakultak a dolgok a spanyol versenyzőnek, aki minden edzésen szenvedett. Pénteken ráadásul bukott is, így csak fájdalomcsillapítókkal tudta folytatni a hétvégét. A 22. helyről rajtolva fontos volt, hogy minél hamarabb felzárkózzon, de a jó startot követően csak az első kanyarig jutott, ahol bukott. Visszaállt ugyan a versenybe, de nem sikerült pontot szereznie.

A második kör végén Zarco másik nagy ellenfele, Sam Lowes is a sóderágyban kötött ki, így a francia ölébe hullott a lehetőség, hogy megvédhesse bajnoki címét, elsőként a Moto2-es kategória történetében.

Azonban Zarco sem kezdett a legjobban, bár a negyedik hely vitathatatlanul jobb a nullázásnál.

Thomas Lüthi a rajt után egyből az élre állt, és Franco Morbidellivel szépen el is léptek a többiektől. A verseny felénél a svájci Morbidellit is maga mögött hagyta, és közel két másodperces előnyt épített ki.

Eljött azonban a futam azon pontja, amikor a hátsó gumik drasztikusan fogyni kezdenek. Számtalan alkalommal láthattuk már idén, hogy Zarco ilyenkor kerekedik a mezőny fölé, és ezt most sem volt másképp. Többször is megfutotta saját leggyorsabb körét, és négy kör alatt már csak hét tizedre volt Lüthi mögött.

Minden esély megvolt rá, hogy a történelem ismételje önmagát, és Lüthi a tavalyi Maláj Nagydíj után idén is elveszítsen egy versenyt Zarcóval szemben úgy, hogy végig ő vezetett, kivéve az utolsó kört.

A svájci ezúttal azonban jól kezelte a helyzetet és a gumikat, így megszerezte idei harmadik győzelmét. Karrierje során eddig csak egy olyan szezonja volt, amikor kettőnél több futamgyőzelmet jegyzett, 2005-ben, amikor megnyerte a 125 kcm-es bajnoki címet. Idén ez volt a harmadik győzelme, mellyel feljött az összetett harmadik helyre.

A japánok újabb örömét Morbidelli rontotta el, aki maga mögött tartotta Nakagami Takaakit, leszorítva ezzel a dobogóról.

MOTO3: UTOLSÓ KÖRÖS GYŐZELEM – BASTIANINI CSAK HÁROM KANYARNYIT VEZETETT

A megszokottnál nyugodtabb Moto3-as futamot láthattunk Motegiben. Brad Binder ugyan már világbajnokként érkezett Japánba, de ez semmit sem vetett vissza az akarásából. Kellett ugyan hozzá Andrea Migno hibája, de Binder már az első kör végén az élre állt, és ott is töltötte a verseny 99 százalékát. Nyolc körrel a vége előtt ritmust váltott és sorra futotta saját leggyorsabb köreit, közel nyolc tizedmásodperces előnyt kiépítve.

Úgy tűnt, ezzel el is dőlt a verseny, de Enea Bastianini nemcsak tartotta a lépést a dél-afrikaival, de utol is érte két körrel a vége előtt és már csak a megfelelő támadási pontot kereste. Ezúttal három kanyarral a leintés előtt meg is találta azt, és a célvonalig lévő hosszú egyenes és szélárnyék ellenére is meg tudta szerezni a győzelmet 17 ezred másodperccel Binder előtt.

Bastianini ezzel az eredménnyel feljött az összetett második helyre, ami a jelenlegi harmadik helyezett, Jorge Navarro első körös esésének is köszönhető. Navarronak kiugrott a válla, így kérdéses, hogy a következő futamokon hogyan teljesít majd.

A dobogó harmadik fokára Ono Hiroki állhatott fel, akinek ez élete első világbajnoki dobogós helyezése, ám a Moto2-es futam leintése után érkezett a hír, hogy Onót diszkvalifikálták, mivel nem érte el a minimum súlyhatárt.

Nicolo Bulega örökölte meg a 3. helyet – nem mindennapi születésnapi ajándék a 17. születésnapját ma ünneplő olasznak.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, JAPÁN NAGYDÍJ
MOTO2

1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 42:45.854
2. Johann Zarco (francia, Kalex) +0.386
3. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) +5.863

Az összetett állása
1. Johann Zarco 222 pont
2. Álex Rins (spanyol, Kalex) 201
3. Thomas Lüthi 179

MOTO3
1. Enea Bastianini (olasz, Honda) 39:24.273
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +0.017
3. Nicolo Bulega (olasz, KTM) +4.002

Az összetett állása
1. Brad Binder 269 – már világbajnok
2. Enea Bastianini 164
3. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 143

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik