Moto2, Moto3: német és olasz rajtelsőség Katarban

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 18:33
A VR46 Akadémia egyik legnagyobb reménysége, Romano Fenati szerezte meg az év első rajtelsőségét a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíjának időmérő edzésén a Moto3-as géposztályban. Az olasz mindössze 47 ezredmásodperccel előzte meg a belga Livio Loi-t, aki az első két szabadedzésen az élen végzett. Az első sort a dél-afrikai Brad Binder teszi teljessé.

A Moto2-eseknél a tavalyi katari futamgyőztes Jonas Folger nyerte meg az időmérőt, több mint hat tizedmásodpercet javítva délutáni idején. Sam Lowesnek most is jól kezdődik a szezon, tavaly ő indult a pole-ból a szezonnyitón, most a második rajtkockát szerezte meg. Álex Rins ugyan bukott, de így is a harmadik helyről indulhat holnap, míg a regnáló világbajnok, Johann Zarco negyedik lett.Moto2-eseknél a tavalyi katari futamgyőztes Jonas Folger nyerte meg az időmérőt, több mint hat tizedmásodpercet javítva délutáni idején. Sam Lowesnek most is jól kezdődik a szezon, tavaly ő indult a pole-ból a szezonnyitón, most a második rajtkockát szerezte meg. Álex Rins ugyan bukott, de így is a harmadik helyről indulhat holnap, míg a regnáló világbajnok, Johann Zarco negyedik lett.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATARI NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ EDZÉS, MOTO2
1. Jonas Folger (német, Kalex) 1:59.052 perc
2. Sam Lowes (brit, Kalex) +0.072
3. Álex Rins (spanyol, Kalex) +0.302

MOTO3
1. Romano Fenati (olasz, KTM) 2:06.131
2. Livio Loi (belga, Honda) +0.047
3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +0.114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik