Moto2: Bagnaia idei harmadik győzelmével növelte előnyét

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 14:20
null
Francesco Bagnaia 25 pontra növelte az összetettbeli előnyét (Fotó: AFP)
Francesco Bagnaia győzelemre váltotta első Moto2-es pole pozícióját, megszerezve idei harmadik győzelmét, miközben eddigi legnagyobb riválisa, Lorenzo Baldassari bukott. Joan Mir először állhatott fel a dobogóra.

 

 

A Moto2-es futam legnagyobb drámája már a rajt előtt lezajlott, amikor is technikai probléma miatt a második rajthelyet megszerző Xavi Vierge nem tudott időben felállni a rajtrácsra, így a szabályok értelmében az utolsó, 35. helyről kellett rajtolnia. A spanyol az első kör végén már 18. volt, a futamot pedig végül a csodálatos 5. helyen zárta.

Ennél lényegesen egyszerűbb dolga volt Francesco Bagnaiának, aki rajt-cél győzelmet aratott egyik kedvenc pályáján, 25 pontra növelve ezzel összetettbeli előnyét. „Olyan volt a mai futam, mint Katarban, nagyon élveztem. A hátsó gumival voltak gondjaim az utolsó körökben, de így is gyorsabb tudtam lenni, mint Álex. Az egyik kedvenc pályám ez, nagyon örülök, hogy így sikerült a hétvége” – mondta a leintés után.

Álex Márquez nyolc körrel a vége előttig nagyjából fél másodperces közelségből követte Bagnaiát, de nem volt elegendő tempója ahhoz, hogy támadást indítson ellene, aztán valóban le is maradt.
Azt hihettük, hogy egyszerűen csak elfogyott a spanyol, és inkább a biztos 20 pontra hajt, de kiderült, hogy egészen más történt.

Álex Márqueznek az utolsó 5 körben valami gondja akadt (Fotó: AFP)
Álex Márqueznek az utolsó 5 körben valami gondja akadt (Fotó: AFP)

 

„Az utolsó 5 körben valami gondom akadt a motorral. Elektronikai problémának tűnt, az egyenesben folyton dadogott, nehéz volt befejezni a versenyt, azt hittem, nem is fog sikerülni. Kár, mert végig ott voltam Pecco nyakán. A végén mindketten a határon voltunk a gumival. Nagyon várom Mugellót, a második hely nem olyan rossz itt Le Mans-ban” – nyilatkozta a fiatalabb Márquez.

A harmadik helyet tökéletes motorozással a kategóriaújonc Joan Mir szerezte meg, aki fokozatosan dolgozta le hátrányát Marcel Schrötter mögött, és a 15. körben meg is előzte a németet. Mirnek az ötödik futamán ez az első Moto2-es pódiuma.

Joan Mir először állhatott fel a dobogóra (Fotó: AFP)
Joan Mir először állhatott fel a dobogóra (Fotó: AFP)

 

„Nagyon hiányzott már a dobogó. Boldog vagyok, hogy ezután a jó hétvége után pódiumra tudok állni. Bár többet vártam a futam előtt, de így is nagyon boldog vagyok, és remélem, hogy ezen az úton megyünk majd tovább” – mondta a spanyol.

A bajnokság szempontjából fontos momentum volt a nyolcadik körben Lorenzo Baldassari bukása, aki nullázásával az összetett második helyről a negyedik helyre esett vissza. Mattia Pasini szintén bukott, így idén először pont nélkül tér haza.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, FRANCIA NAGYDÍJ
MOTO2, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex)
2. Álex Márquez (spanyol, Kalex) +2.709
3. Joan Mir (spanyol, Kalex) +4.865

A vb-pontverseny állása: 1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 98 pont, 2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 73, 3. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 67.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik