MotoGP: Márquezé a pole Németországban – már megint

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.07.01. 23:18
null
Marc Márquez (Fotó: Kovács Nikolett)
Amióta Marc Márquez fellépett a MotoGP-be, még nem talált legyőzőre a Sachsenringen. Legalábbis ami az időmérő edzéseket illeti. Hogy a verseny tekintetében is folytatódik-e ez a sikerszéria, holnap kiderül.

 

Az időjárás ismét főszerepet kért magának a gyorsaságimotoros-világbajnokság félidejéhez érve. Csütörtökön szinte egész nap esett, és bár péntekre nem ígértek csapadékot, azért a MotoGP-sek második szabadedzése előtt megérkezett az égi áldás. Így a pilóták vizes körülmények között is tesztelhették az újraaszfaltozott pályát, amely hihetetlen módon alig több mint 6 másodperccel lassabb, mint szárazon.

Ó, mondd, te mit választanál...

Valentino Rossi számára nem kezdődött túl jól a két edzésnap. Pénteken elektronikus hiba állította meg rögtön a nap elején, ma pedig a benzinpumpa romlott el Yamahájában már az első körben. Mindkétszer az új vázzal szerelt motort érintette a probléma.

Merthogy a katalán versenyt követő teszten kipróbált új vázból mindkét gyári hangvillás egyet-egyet kapott. Rossi szereti, Maverick Viñales inkább a régire szavaz, mégsem csereberélnek. Így viszont súlyos döntést kell majd meghozniuk egy esetleg flag-to-flag verseny esetén.

Valentino Rossi (Fotó: Kovács Nikolett)
Valentino Rossi (Fotó: Kovács Nikolett)

 

Nyári szünet előtt

Márquez pole pozíciója különösen fontossá válhat holnap, hiszen legnagyobb ellenfelei a bajnokságban csak a kilencedik (Rossi), a tizedik (Andrea Dovizioso) és a tizenegyedik (Viñales) helyről indulhatnak. Négyüket mindössze tizenegy pont választja el az összetettben.

Persze csak az számít, hogy a valenciai futam után kinek lesz a legtöbb egység a neve mellett, mégis jelent(het) egyfajta mentális előnyt elsőként nyári szabadságra menni.

A karrierje eddigi legjobb időszakát élő Danilo Petrucci is letett magáról egy nagy terhet a szünet előtt, hiszen szerződést hosszabbított jelenlegi csapatával, a Pramac Ducatival. És egyébiránt megszerezte ma a második helyet Dani Pedrosa előtt.

A nap hőse

Petrucci mostanában annyira jól szerepel, hogy második helye is kevés volt a nap hőse címhez. Ez a jelző ma Pol Espargarót illeti, aki a Q1-ből továbbjutva a rajtrács hetedik helyére röpítette a KTM-et.

Morbidelli és Canet a másik két pole man

A Moto2-ben a bajnokságot is vezető Franco Morbidelli csapattársa, Álex Márquez elől orozta el a pole pozíciót a szintén felhőszakadással tarkított időmérőn. Szerencséje volt az olasznak, hogy gyorsan szárad az új aszfalt, mert az edzés elejét saját bevallása szerint is elóvatoskodta.

Moto3-ban szó szerint az utolsó percben dőlt el a rajtelsőség Arón Canet javára. Az eddigi edzéskirály (nyolcból hat időmérőt nyert meg idén), Jorge Martin már pénteken feladni kényszerült a hétvégét egy hatalmas high slide esés miatt, amely során jobb bokáját törte. A spanyolra négy-hat hetes kényszerpihenő vár.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, NÉMET NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ EDZÉS, MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:27.302 perc
2. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) +0.160
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +0.647
4. Cal Crutchlow (brit, Honda) +0.787
5. Jonas Folger (német, Yamaha) +0.908
6. Jorge Lorenzo (spanyol, Ducati) +1.081

MOTO2
1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 1:32.159
2. Álex Márquez (spanyol, Kalex) +0.253
3. Sandro Cortese (német, Suter) +0.377

MOTO3
1. Arón Canet (spanyol, Honda) 1:26.688
2. Joan Mir (spanyol, Honda) +0.245
3. Nicolo Bulega (olasz, KTM) +0.293

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik