Miskolc-rali: kartörése után két héttel versenyez a címvédő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 15:28
Két héttel ezelőtt elszenvedett kartöréséből felépülve rajthoz áll a hétvégi Miskolc-ralin, az országos bajnokság idei második futamán a címvédő Kazár Miklós, aki győzni akar a szülővárosában és annak környékén sorra kerülő viadalon.

A Maximmun Racing Team szerdai tájékoztatása szerint a pilóta a húsvétvasárnap rendezett miskolci quadversenyen szenvedett balesetet, eltörte a bal felkarját, és azonnal meg kellett műteni. A
rehabilitáció aztán olyan jól sikerült, hogy Kazár rajtengedélyt kapott a Miskolc-ralira.

„A baleset után azt mondtam, hiszek a csodában, és tessék, itt a bizonyíték – közölte az elmúlt három évben magyar bajnok raliversenyző. – A Miskolc-rali számomra az év legfontosabb futama, amelyen mindenképpen győzni akarok.”

Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón a március végi szezonnyitó Eger-ralin második lett a Herczig Norbert, Igor Bacigal duó mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik