Miskolc-rali: a címvédő nyerte meg a szezonnyitó versenyt

Vágólapra másolva!
2014.03.30. 17:17
null
A Kazár, Szőke duó még szokja a Fiestát, ám így is a leggyorsabbnak bizonyult Miskolcon (Fotó: Czerkl Gábor)
A címvédő Kazár Miklós, Szőke Tamás duó nyerte az országos rali-bajnokság szezonnyitó versenyét, a jubileumi, 20. Miskolc-ralit. Mögöttük a Spitzmüller Csaba, Laczkó László kettős végzett a második, a Hadik András, Kertész Krisztián páros pedig a harmadik helyen.

Az nyert, aki nem hibázott, akinél nem került homokszem a gépezetbe.

Az idénynyitó Miskolc-rali nagy tanulsága ez, és többek között az is kiderült, hogy a szabályváltoztatások által kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, legalább hét-nyolc páros képes versenyt nyerni, és legalább ugyanennyien jelentkeztek be a bajnoki címért.

A legtöbb gyorsasági szakaszt, négyet Herczig Norbert nyerte meg, ám a technika ördöge elvette tőle a győzelem esélyét. Rajta kívül vezetett a versenyben Spitzmüller Csaba (rögtön az elején, és végül kiegyensúlyozottságának köszönhetően másodikként ért célba) valamint Balogh János is (az utolsó szakaszon defektet kapott), végül azonban a címvédő Kazár Miklós, Szőke Tamás kettős győzött.

„Nem zavart a tizedekre menő küzdelem, jól bírom a feszültséget – mosolygott Kazár. – Az R5-ös Fiestát még szoknom kell, eleinte például zavart, hogy folyamatosan megcsúszott a hátulja, de az utolsó gyorsaságin már százötvennel is csúszkáltam vele. Jó verseny volt, és szerencsére megint rengeteg néző volt a pályák szélén...”

Az ob következő versenyét, a Fehérvár-ralit június 13-15-én rendezik.

20. VREDESTEIN MISKOLC-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5) 1:14:36.7, 2. Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo9) 43.8 másodperc hátrány, 3. Hadik, Kertész (Hadik Rallye Team, Subaru Impreza WRX) 1:08.0 perc h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik