Michelisz megfázott, fáj a torka, majd Magyarországon ünnepli a trófeáját

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2012.11.19. 12:43
null
Az összetettben hatodik helyen végző Michelisz a legjobbakkal is felveszi a versenyt
Mint korábban beszámoltunk róla: az idényzáró, makaói futamon rommá törték az autóját, egy pontot sem szerzett, ám Michelisz Norbert így is az élen végzett a túraautó-világbajnokság privát értékelésében – vagyis „kisvilágbajnok" lett. A magyar autósportban korábban senki sem ért még el ilyen eredményt, pláne nem magyar csapat (Zengő Motorsport) tagjaként. Megérte pénzt dobni a sárkánynak…

 

– Volt pezsgőfürdő?
– Nem estünk túlzásba, de arról azért gondoskodtam, hogy a csapatfőnökömnek, Zengő Zolinak ruhát kelljen cserélnie, alaposan meglocsoltam – mondta Michelisz Norbert a Nemzeti Sportnak.

– Hogy fogadta a csapat a boxban?
– Nagyon örültek.

– Naaa... Azért ennél csak több történt? Mondtak valamit a rádióban?
– Nem, mert a második futamon is kilöktek, úgyhogy gyalog mentem vissza a boxba, meg a rádión amúgy sem igen szoktunk kommunikálni. Bevallom, eléggé mérges voltam, hogy egyik futamon sem sikerült pontot szereznem, ráadásul a másodikon simán felállhattam volna a dobogóra, ha Oriola nem nézi el a féktávot, és nem jön nekem.

Egy igazi magyar siker: Zengő Zoltán csapatfőnök (balra)
 és a gárda első számú pilótája
Egy igazi magyar siker: Zengő Zoltán csapatfőnök (balra) és a gárda első számú pilótája

– Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ő autója sem bírta ki az ütközést, hiszen ő volt a legfőbb riválisa.
– Ez engem kevésbé vigasztal – ha őszinte akarok lenni, rettenetesen mérges voltam. Az viszont tényleg szerencse, hogy bár egy pontot sem szereztem a hét végén, a kaotikus futamok eredményeképpen a riválisok sem. Megérte hát pénzt dobni a sárkánynak.

– Miféle sárkánynak?
– Itt Makaóban egymást érik a kaszinók, a fény, a csillogás és a pompa jellemzi a várost. Az egyik szállodában óránként „megnyílik a föld”, és előjön egy hatalmas aranysárkány, amelynek a helyiek azért dobnak aprót, hogy szerencséjük legyen a kaszinóban, én pedig azért dobtam, hogy szerencsém legyen a pályán.

– Hát az nem volt, és alapvetően a szerencsének is vajmi kevés szerepe volt az idei sikerében, de abban egyetértek: mindent meg kell tenni a jó eredményért. Gondolta volna alig több mint hét évvel ezelőtt, amikor először ült versenyautóba, hogy eljut idáig?
– Nyilván nem. De aztán teltek az évek, és amikor 2010-ben megszereztem az első világbajnoki futamgyőzelmemet – egyébként épp itt, Makaóban –, már kezdtem elhinni, hogy van keresnivalóm a világbajnoki mezőnyben. Ez nem jelenti azt, hogy elhittem, világbajnok leszek, de akkor megéreztem, hogy megvan bennem, bennünk a lehetőség a jó eredményhez.

– Makaó az első vb-futamgyőzelmének helyszíne, itt nyerte meg a privát értékelést. Különleges helyet foglalhat el a szívében a pálya.
– Ha nem nyertem volna itt, ez a helyszín akkor is különleges lenne számomra, akkor is szeretnék ide jönni. Ennek az utcai aszfaltcsíknak ugyanis különleges hangulata van, ráadásul én mindig is jól boldogultam itt. Sajnálom, hogy most nem sikerült dobogóra állnom, de azért nem szomorkodhatok.

– Hát nem. Mi is volt a célja a szezon elején?
– Hogy nyerjek egy futamot, a kilencediknél előrébb végezzek az összetettben, s hogy megnyerjem a privát értékelést.

– Mindhárom kipipálva: győzelem a Hungaroringen, hatodik hely az összetettben, győzelem a privát értékelésben. Hogyan tovább? Ezek az eredmények megnyithatnak új kapukat ön előtt?
– Nehéz lenne megmondani. Persze, a sikerek nem ártanak, de gyártók jönnek és mennek a világbajnokságon, s nem könnyű a kegyeikbe férkőzni. Egyvalamit azonban tudok: bár vége az évnek, elképesztő lendületet adott nekem ez a győzelem – nemhogy fáradtságot nem érzek, de alig várom, hogy újra versenyautóba üljek. Talán nem úgy tűnik, de boldog vagyok, s talán holnap már örülni is jobban tudok a sikernek, csak most még tart a csalódottság a versenynap miatt.

– Nyugtasson meg, hogy megünnepli a címet.
– Most inkább alszom, mert megfáztam, és fáj a torkom – de otthon biztosan ünnepelni fogunk!

MICHELISZ NORBERT PÁLYAFUTÁSÁNAK SAROKPONTJAI
2006: Michelisz Norbert szimulátorbajnokként lehetőséget kap egy tesztre, majd a Zengő-csapat benevezi a hazai Suzuki Swift-kupába, amelyet megnyer
2007: Michelisz megnyeri a hazai Renault Clio-kupát
2008: A pilóta másodikként végez (három futamgyőzelemmel) a magyar SEAT León-kupában, miközben arat egy futamgyőzelmet az Európa-kupában is
2009: Michelisz 5 futamgyőzelemmel megnyeri a SEAT León Európa-kupát és a magyar SEAT León-kupát
2010: A Zengő Motorsport pilótája bemutatkozik a túraautó-világbajnokságon (9. helyen végez), megszerzi első vb-futamgyőzelmét, és a legjobb újoncnak választják
2011: Michelisz kilencedikként végez a túraautó-világbajnokságon
2012: Michelisz az összetett hatodik helyet harcolja ki a túraautó-világbajnokságon, és megnyeri a privát pilóták versenyét

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik