Michelisz: A vb-címre csak gyári támogatással lehet esély

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 22:01
null
Michelisz Norbert jelen állás szerint jövőre is BMW-vel indul, de változhat a helyzet (Fotó: WTCC)
A túraautó-világbajnokság privát kategóriáját megnyerő Michelisz Norbert szerint az előrelépéshez vagy akár az abszolút világbajnoki cím megszerzéséhez szükség lenne gyári támogatásra, és nem zárja ki, hogy csapata, a Zengő Motorsport a jövőben szerződést kössön valamelyik, a WTCC-be beszálló autógyárral.

 

Michelisz Norbert harmadik teljes túraautó-világbajnoki idényében az abszolút pontverseny előkelő hatodik helyén végzett, a privát csapatokban versenyzők között pedig megnyerte az összetett versengést. Ezek után ideális körülmények között jövőre még jobb eredményt várna magától, de a gyári csapatok között nehéz boldogulni nem gyári istállóként.

„Úgy néz ki, jövőre is ott leszek a Zengő Motorsporttal a túraautó-világbajnokság mezőnyében. Az elsődleges célom gyári pilótává válni, lehetőleg a Zengő színeiben – mondta Michelisz a Digi Sport Reggeli start című műsorában. – Ahhoz, hogy az összetett vébécímet megnyerjem, muszáj gyári csapatnál versenyezni, de maga a Zengő is gyári csapattá válhat. Elképzelhető forgatókönyv, hogy egy gyártó megkeresi az istállónkat, és együtt építünk új kocsit.”

A felvetés nem egyedi, hiszen a Chevrolet is a brit RML-istálló partnereként volt jelen gyári csapatával, a britek készítették fel az autókat a futamokra. Bármelyik gyártó dönthet úgy, hogy autóit rutinos csapatra bízza, amely képes ellátni a versenyhétvégék operatív feladatait, és elég jó pilótája van ahhoz, hogy ne tartsák zsákbamacskának a szerződést és kidobott pénznek a fejlesztésekre szánt összeget.

„Új gyártók bukkannak fel a bajnokságban, már a Zengő Motorsportot is megkeresték új belépők. Engem is mindenki ismer a bokszutcában, puhatolózó ajánlataim már vannak, de ezek egyelőre felszínes beszélgetések. Nem tartom valószínűnek, hogy csapatot váltanék” – tette hozzá.

Persze nincs garancia a megkeresésre, így a Zengő-csapat és Michelisz 2013-ban is várhatóan a BMW-nél marad.

„Nehéz megmondani, mennyivel többre lennék képes egy Chevrolet volánja mögött. Abból kell kiindulnunk, hogy privát csapatként többször legyőzve a Chevyket jobb kocsival előrébb tartanék. Valószínűleg a BMW-vel megyek jövőre is, a technikai háttér nem változik, habár a kocsim már kétéves fejlesztés. Szeretnénk továbbra is futamokat nyerni, ehhez technikailag is lépdelni kell előre.”

Michelisz úgy érzi, harmadik éve után már azok közé tartozik, akiket tisztelnek a WTCC-ben.

„A riválisok a harmadik év után már jól ismernek, abszolút tudatában vannak annak, hogy magyar vagyok. De azért a motorsport világában nem szövődnek életre szóló barátságok, eléggé felszínes közeg ez, mindenkinek magára kell figyelni. Sok a konfliktus a pályákon, ezért sem alakulnak ki mélyebb kapcsolatok. Vannak, akik tisztelik egymást, akiket tisztelnek. Már én is ebbe a körbe tartozom” – mondta a személyes kapcsolatokról Michelisz Norbert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik