Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Lónyai Pálék portugáliai álomversenye
A Garzone Racing színeiben versenyző Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán páros a 39. helyen fejezte be a Baja Portalegre elnevezésű tereprali világkupa-futamot október végén. A viadal egyetlen magyar egységeként indultak. Számos nehézséggel kellett megküzdeniük, de az élmény mindenért kárpótolta őket. A navigátor, Garamvölgyi Zoltán válaszolt kérdéseinkre.
![]() |
| Lónyaiéknak évek óta a Baja Portalegre 500 az álmuk |
– Milyen tervvel vágtak neki a viadalnak?
– Hogy egy jót játszunk, de mindenképp be szerettünk volna érni a célba!
– Játszani?
– Igen, ugyanis már régi álmunk volt a Baja Portalegre 500. Meg akartuk méretni magunkat, és végül is teljesítettük a távot, de komoly problémákkal kellett megküzdenünk. A prológ még mentes volt a gondoktól, de szombaton már a második kilométernél kiderült, hogy nem játszhatunk úgy, ahogy szeretnénk, mert elszakadt a bordásszíj, ami körülbelül egy óra időveszteséget okozott.
– Nem lehetett könnyű.
– Valóban, ám ennek ellenére újra sikerült felvenni a tempót, és elkezdtük visszaelőzni az elénk került versenyzőket. Leszakadt a motorháztető, defektet kaptunk, de a megpróbáltatások ellenére is nagyon jól éreztük magunkat.
– Úgy hallottam, volt szurkoló, akik külön önök miatt látogatott ki a versenyre.
– A Spanyolországban tanuló Czirkelbach Dávid, aki országos bajnok volt tavaly, jött át édesapjával együtt szurkolni.
– Mi volt a legszebb élménye?
– Portugália csodálatos ország, tele kedves emberrel. A szállásunk az ország legmagasabb hegyén volt. Tiszta időben akár a szomszédos állam, Spanyolország közepéig is elláthattunk.
– Visszatérnek jövőre?
– Szeretnénk, de nem könnyű előteremteni az anyagi feltételeket. Nagyjából két magyar bajnoki futam költsége felel meg egy portugálénak. Mindenesetre tárgyalásban állunk néhány szponzorral. Úgy érezzük, nekünk való ez a sorozat. A csapat nevében szeretném megköszönni a Bioextra Zrt.-nek, hogy az idén elindulhattunk. (x)





