Lónyai Pál új autóval indul a HunGarian Baján

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 12:11
null
Lónyai Pál új autója a leégett előző helyett
Lónyai Pál új autóval, beugró navigátorral indul a HunGarian Baján. (x)

Mondjuk a régi kocsival elég nehéz lenne, mivel porig égett a spanyol világkupafutamon a cél felé menet, de egészen mostanáig titok volt, milyen „fegyvert" vet be Lónyai a legfontosabb hazai viadalon, a pénteken és szombaton Pápa környékén zajló HunGarian Baján.

Nos, mostanra kiderült: a holland Wevers-csapattól bérel egy HRX-Fordot.

„Rengeteg e-mailt kaptam, miután leégett a BMW – ismerős és ismeretlen csapatoktól, külföldről és itthonról, mindannyian úgymond részvétüket nyilvánították, ami persze nagyon jólesett. Gondolkodtam, hogy mihez kellene kezdeni a magyar világkupa-versenyen – akkor még úgy volt, hogy a Nissant bérbe veszik –, és úgy döntöttem, olyan csapattól bérelek autót, amely ismeri a versenyzés csínját-bínját, mégis megfizethető áron ad bérbe jó kocsit. Weversékre és az ötliteres, V8-as motorral felszerelt Fordra esett a választás. Ez 2014-es fejlesztésű technológia, egyszerűen fantasztikus, olyan, mint egy űrhajó. Hihetetlen kihívás lesz megtanulni, nem is biztos, hogy egy verseny alatt sikerül. Bár az autó képes lenne a győzelemre is ezen a versenyen, helyre kell tenni a fejünkben, hogy nem ez a cél. A tavalyihoz hasonló eredménnyel elégedett lennék" – nyilatkozta Lónyai, aki tavaly ötödikként ért célba, a magyarok közül pedig a legjobb volt.

Érdekesség, hogy a pilótának nem az autó jelenti az egyetlen újdonságot. Mivel állandó navigátora, Garamvölgyi Zoltán a HunGarian Baja főszervezője, erre a nem éppen könnyű versenynek új navigátorral vág neki – ezúttal a raliban nagyon jól ismert és nagyon eredményes Farnadi Ágnesre esett a választás.

Már teszteltek is együtt, és a pilóta úgy érzi, nem lesz hiba az együttműködésben, hiszen beugró navigátora ugyanúgy feladatorientált ember, mint ő maga, ráadásul különösen koncentrált, ami nagyon fontos az olyan nehéz versenyen, mint a HunGarian Baja.

A veszprémi lőtér közös pont kettejük között, hiszen a ralimezőny is versenyzett ott, Lónyai pedig egyenesen itt kezdte terepralis pályafutását.

„Fantasztikus lehetőség, hogy vissza tudunk menni a lőtérre, ami nekem általában jól szokott sikerülni. Jó versenynek nézünk elébe, nem csupán a pályák, hanem az elképesztően erős mezőny miatt is. Sajnálom, hogy éppen egy ilyen jó viadalon nem tud velem jönni Zoli, de igyekszem a lehető legjobban szerepelni a versenyén" – mondta Lónyai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik