Koronavírus: május 31-ig nem lehet autóversenyt rendezni itthon

Vágólapra másolva!
2020.04.15. 14:19
null
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöksége a szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, május 31-ig meghosszabbítja a hazai versenyek megrendezésére vonatkozó tiltását.

„A határozat értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából, a kormány döntéseivel összhangban, május 31-ig biztosan nem kerül sor semmilyen autóversenyre az országban” – tájékoztatta az MTI-t Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

A sportvezető elmondta, ezzel párhuzamosan már dolgoznak azon, hogy a versenynaptárt átszervezzék, ugyanakkor nemcsak a hazai események, hanem a Magyarországra tervezett nemzetközi futamok sorsáért is aggódnak. Hozzátette, a szövetség elnöksége május 15-én újra értékelni fogja az aktuális helyzetet, és ha szükséges, további döntéseket hoz.

„A naptár módosításainak kérdésében folyamatosak az egyeztetések az érintettekkel, és közben a nemzetközi szövetség, az FIA döntéseit is figyelemmel kísérjük, mert a hazánkba tervezett nemzetközi események közül többet már érintett a járvány miatt kialakult helyzet" – mondta Oláh Gyárfás.

„Felkértük a legnépszerűbb magyar autóversenyzőket, valamint az autósportban dolgozókat, hogy egy közös videoüzenetben buzdítsuk otthon maradásra az állampolgárokat, és hívjuk fel a figyelmet a meghirdetett intézkedések betartásának fontosságára. Nagy örömünkre sokan szívesen részt vettek ebben" – nyilatkozta az MNASZ elnöke.

A szövetség Facebook-oldalára feltöltött videóban többek között Baumgartner Zsolt volt Formula–1-es versenyző, Kiss Norbert kétszeres Eb-győztes kamionversenyző, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Turán Frigyes rali Európa-bajnoki futamgyőztes, Vincze Ferenc magyar ralibajnok és a ralikrosszban kétszeres Európa-bajnok Szabó Krisztián is megszólal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik