Kamion Eb: Kiss Norbert ötödik és harmadik Zolderben

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 19:10
Az első futamot az ötödik, a másodikat pedig a harmadik helyen zárta a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert a gyorsasági kamion Eb belgiumi versenyhétvégéjének vasárnapi napján.

A sorozat hivatalos honlapja szerint a 32 éves szombathelyi versenyző a délelőtti időmérő edzésen a hatodik rajtkockát szerezte meg, és végül sikerült egy pozíciót előrelépnie.

A Tankpool24-Mercedes magyar pilótája az utolsó zolderi futamon – a fordított rajtrács szabálya értelmében – negyedikként indult, és harmadikként ért célba, így a pontversenyben is a harmadik helyen áll.

Az első futamot az összetettben is vezető cseh Adam Lacko, a másodikat Kiss német csapattára, André Kursim nyerte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik