Kamion Eb: Kiss Norbert harmadik és negyedik lett vasárnap

Vágólapra másolva!
2018.05.27. 20:34
Előbb a harmadik, majd a negyedik helyen végzett Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság (FIA ETRC) első állomásának második versenynapján, az olaszországi Misanóban.

A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta második lett az időmérő edzésen. Honlapjának beszámolója szerint így az első sorból rajtolhatott a harmadik futamon, és bár hamar visszaesett a harmadik helyre, ezt a leintésig megtartotta.

A negyedik, fordított rajtrácsos futamnak a hatodik helyről vágott neki a szombathelyi pilóta, és két helyet javítva negyedikként ért célba.

Kiss szombaton felállhatott a dobogóra, de kamionja 15 kilóval könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták. A második futamban ötödikként végzett.

„Három hét múlva a Hungaroringen lehet majd javítani. Összességében természetesen elégedett vagyok, hiszen látszik, hogy versenyképesek vagyunk, és elérhető közelségben van a dobogó” – nyilatkozta Kiss Norbert, aki az első hétvége után hatodik az összetettben.

A FIA ETRC június 16-án és 17-én a Hungaroringen folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik