Kamion Eb: Kiss Norbert a fő rivális hazai pályáján

Vágólapra másolva!
2015.08.29. 09:42
Huszonöt év után a jövő hétvégén visszatér a Hungaroringre a kamionos Európa-bajnokság mezőnye. Formula–1-es pályánkon hatalmas fesztivál készülődik, ugyanis ezt a sorozatot általában órási dzsembori kíséri – és nem csupán annak köszönhetően, hogy szombaton és vasárnap is 2-2 versenyfutamot tartanak meg, hanem azért is, mert a kiegészítő programok az egész családnak kínálnak szórakozást.

Persze a hétvége csúcspontját minden alkalommal az 5.5 tonnás monstrumok csatája jelenti, úgyhogy nézzük, hogy áll a bajnokság. Az Európa-bajnoki címvédő Kiss Norbert vezet az összetett pontversenyben (őt talán már senkinek sem kell bemutatni), ám ez e hétvégén pozitív és negatív irányba is változhat, hiszen a magyar viadal előtt még a csehországi Mostban is összeméri gyorsaságát a mezőny.

Ez azért is meglehetősen pikáns, mert Kiss legnagyobb ellenfele, Adam Lacko történetesen cseh, tehát hazai pályán száguld, ahol nyilván duplán is bizonyítani szeretne.

„Persze, Mostban is szeretnék dobogóra állni, ez nem is lehet kérdés – jelentette ki Kiss Norbert. – Ugyanakkor Lacko biztosan mozgósít extra erőket is, tehát észnél kell lennem, mert semmiképpen sem akarom kockáztatni, hogy valami baja legyen a kamionnak a magyar futam előtt, hiszen számunkra a hungaroringi az év legfontosabb versenye. Az összetettbeli előnyünk megnyugtatónak tűnik, de technikai sportról lévén szó, azért nem szabad hátradőlni. Szeretnék az idény hátralévő állomásain is stabilan versenyezni és folyamatosan pontokat gyűjteni.”

Kiss szinte tökéletes szezont produkál: az eddigi összes versenyhétvégén ő gyűjtötte a legtöbb pontot, és még csak most következnek azok a pályák, amelyek igazán fekszenek neki. Nemrég valaki azt mondta, azért szereti a kamionos Európa-bajnokságot, mert Kiss Norbi mindig nyer. Nos, ha nem is mindig, de az esetek túlnyomó többségében…

A mosti versenyhétvége városi felvonulással és egy szabadedzéssel kezdődött, igazi küzdelmet azonban majd szombattól láthatnak a cseh pályán.

KAMIONOS EB
Az állás:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 319 pont, 2. Lacko (cseh, Freightliner) 248, 3. Hahn (német, MAN) 225

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik