Indy 500: növelték a tempót, Alonso ismét 4. lett – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 12:12
null
Nagy volt a forgalom a pályán pénteken (fotó: twitter.com)
A héten rendezik a szabadedzéseket a legendás Indy 500-as futamon, amelyen részt vesz a kétszeres Formula–1-es világbajnok, Fernando Alonso is. A spanyol pilóta a pénteki edzésnapot is a negyedik helyen zárta, ráadásul olyan idővel, amellyel a tavalyi időmérőt megnyerte volna. A pénteki edzés meglehetősen szaggatottra sikerült, hiszen előbb az időjárás, majd két baleset miatt is meg kellett azt szakítani.

Nem sokat várakoztak a pilóták a pályára hajtással a pénteki edzés kezdete után, hamar elképesztő köridőket futottak a szombat esti időmérőre beállított autókkal. Sébastien Bourdais például az idei futam legjobb idejét futotta: 38.6074 másodperc alatt ért körbe a 4 kilométernél valamivel hosszabb oválon.

A sietség oka az a rakás esőfelhő volt, amely másfél órával a kezdés után ki is adta magából, ami benne volt, vagyis az eső miatt megállították a körözést. Jó kétórás szünet után folytathatták az immár felszáradt pályán, ám fél óra elteltével sárga zászlót lengettek: Spencer Pigot a kettes kanyarból kifelé csapódott a falnak és radírozta le autója jobb oldalát a hátsó egyenesben.

Miután sikerült aránylag gyorsan eltakarítani a törmeléket, folytatódott az edzés, és egyre többen mentek 39 másodpercen belüli időt, de Bourdais tempóját nem tudták felülmúlni. Az utolsó fél órában aztán Fernando Alonso is megfutotta eddigi indianapolisi pályafutása leggyorsabb körét.

A 38.8220-s eredménnyel a tavalyi időmérőt megnyerte volna – ám ez most ismét a 4. helyre volt jó, Bourdais, a 2014-es futam győztese, Ryan Hunter-Reay, valamint a volt F1-es Szato Takuma mögött.

A tréning utolsó percei sem teltek zavartalanul, az egyik újonc Zach Veach autója is a falnak vágódott a kettes kanyarnál, így ismét sárga zászlóval kellett megszakítani a körözést. Mindkét balesetet szenvedő pilóta a saját lábán szállt ki az autóból, és a gyors orvosi ellenőrzés után engedélyezték számukra a folytatást.

Az egész heti edzések során Alonso az első két napon még hátrább végzett (19. és 24. lett hétfőn, majd kedden), ám szerdától minden tréninget a 4. helyen zárt, így a szakértők egyértelműen arra számítanak, hogy a mai időmérő edzésen bekerül a legjobb 9 pilóta közé, és vasárnap megküzdhet a pole pozícióért.

Az Indy 500 programja szombaton az első időmérővel folytatódik (22.50-től élőben adja a Digi Sport3), a jövő héten hétfőn egy három és fél órás, valamint pénteken egy egyórás edzést tartanak még, a futamot pedig május 28-án, vasárnap rendezik. A 18 órakor kezdődő versenyt a Digi Sport2 mellett NSO is élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik