Indy 500: az utolsó edzésen 5. Alonso készen áll a futamra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.27. 11:51
null
Alonso felkészülten várja a versenyt (Fotó: twitter.com)
Vasárnap, magyar idő szerint 18.00 órától rendezik a legendás indianapolisi oválpályán az Indy 500-as futamot, amely versenyen idén – a Formula–1-es Monacói Nagydíjat kihagyva – részt vesz a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso is. A spanyol pilóta az ötödik helyről vághat neki a viadalnak, és ugyanezt a pozíciót sikerült elcsípnie a magyar idő szerint péntek este megtartott utolsó szabadedzésen is.

A májusi hetek minden Indy-rajongó számára különlegesek, hiszen az egész hónap során zajlanak az események a „Brickyardon" – kezdve a hó eleji, újoncok számára kiírt gyakorlóprogrammal, az egy hétig napi hat órán keresztül zajló szabadedzéseken át a kétnapos időmérőig, a különböző betétfutamokig és kiegészítő versenyekig.

Utóbbiak közé – mint például az Indy Lights 100 körös futama, vagy éppen a bokszkiállásverseny – ékelődött be pénteken az utolsó szabadedzés, amely mindössze 60 percig tartott. A leggyorsabbnak a korábbi háromszoros futamgyőztes, a Penske-istálló Chevrolet-jét vezető Hélio Castroneves bizonyult – 39.5819 másodperces, 227.377 mérföld/órás átlagsebességű körével.

A tréningen egyetlen apróság borzolta a kedélyeket – bár ez a Honda-motoros csapatok számára nyilván nem is olyan kis apróság. Történt ugyanis, hogy a holnap este a 17. helyről rajtoló James Hinchcliffe autójában elszállt a Honda-erőforrás, ami a japán gyártó 7. ilyen jellegű hibája a hónap során – ráadásul nem tudnak rájönni a mérnökök a probléma okára.

A McLaren támogatású Andretti-alakulat szintén Honda által hajtott gépét vezető Fernando Alonso jobbára eseménytelen 60 percet tudott maga mögött, legjobb eredménye (39.7161 másodperc, 226.608 mérföld/óra) az ötödik helyre volt elegendő.

„Készen állok a versenyre – jelentette ki határozottan a spanyol az utolsó tréninget követően, majd hozzátette: – Tisztában vagyok vele, hogy a tapasztalat hiányozni fog, hiszen először versenyzek itt és sok minden új lesz nekem, mint például a repülőrajt."

„Ugyanakkor az elmúlt egy hónap során nagyon keményen dolgoztam, szóval úgy érzem, felkészültebb nem lehetnék. Lehet, hogy ez sem lesz elég, de ennél többet nem nagyon tudok tenni" – közölte Alonso.



A 101. Indy 500-as futamot vasárnap, május 28-án magyar idő szerint 18.00 órától rendezik, a versenyt a Digi Sport2 mellett az NSO is élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik