Hungaroring Classic: majdnem 200 klasszikus versenyautót lehet látni

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 17:35
null
Szalay Balázs (jobbról a második) szerint nagyon hiányzott egy ilyen verseny a magyar autósportból (Fotó: hungaroringclassic.com)
A Hungaroring Classic résztvevői már érkeznek a mogyoródi pályára, épül a depó, és mostanra az is kiderült, hogy majdnem 200 klasszikus versenyautót láthatunk a hétvégén.

Az idei év újítása az a kategória, amelyben kizárólag 911-es Porschék indulnak, vagyis a pilóták gyorsaságán és ügyességén múlik, hogy ki nyer. A mezőny egyik legérdekesebb tagja egy Porsche 917-es, amellyel annak idején Le Mans-i 24 órást nyertek. A pilóták között ott lesz többek között Ralf Kelleners és Emanuele Pirro – mind a ketten Le Mans-győztesek, utóbbi versenyző a Formula–1-es mezőnynek is tagja volt.

A Hungaroring Classic két magyar fő szervezője közül Rákosi Tamás elárulta, miért is más ez az autóverseny, mint az általunk ismert összes többi: „Jelenleg az autósport egyik legnagyobb problémája, hogy a nézőket elzárják a versenyzőktől, nem lehet megközelíteni őket, nem lehet a kocsikat megérinteni. Pedig számomra életre szóló élmény volt, amikor annak idején Jim Clark autójának a kerekére leülhettem. Úgy éreztük, ebből a hangulatból kellene visszahozni valamit.”

A 15. Dakar ralijára készülő Szalay Balázs most a Hungaroring Classicon rendezőként vesz rész: „Ez az a verseny, amely igazán hiányzott a magyar autósportból, ez az, amire mindenképpen érdemes eljönni, mert a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autói visszaidézik a múltat, a nagypapák elmesélhetik és megmutathatják az unokáiknak, milyen volt a versenysport ötven-hatvan évvel ezelőtt.”

Szalay elárulta, a kor szellemét idézve arany, illetve zöld babérkoszorú kerül a győztesek nyakába, a Magyar Autóklub által szervezett veterán autó, illetve motorkerékpár szépségverseny legjobbjai értékes díjakkal gazdagodnak. Itt a szakmai zsűri mellett a közönség szavazatai is számítanak a végeredménynél.

(Fotó: hungaroringclassic.com)
(Fotó: hungaroringclassic.com)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik