Hőség és sár

2012.08.02. 00:05
null
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az elmúlt három évben nyert Gyulán
Címkék
Ha Gyula, akkor kánikula. A tereprali országos bajnokság hagyományosan legforróbb viadalára készülődik a mezőny, amelynek tagjai ismét impozáns környezetben, a város főterén állíthatják fel a szervizparkot – ezzel is közelebb hozva a nézőket a sportághoz. Az idei viadal ráadásul abból a szempontból kissé trükkös lesz, hogy míg a pályák nagy részén por várható (előnyben az elöl rajtoló), az erdőben néhány helyen elég nagy a sár (s csak romlik a helyzet, ha esik még egy kis eső), úgyhogy ember legyen a talpán, aki jól választ gumit. Villámgyors ritmusváltásokra lesz szükség, az teljesen biztos.

A magyar mezőny (kiegészülve a környező országok versenyzőivel) áll a feladat elébe, éllovasaink közül néhányan külföldi versenyeken „melegítettek" a hazai száguldásra – a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős haza is hozott egy második helye a Selyemút-raliról.

„Nincs rajtunk teher, nincs eredménykényszer, mert mindent elértünk az idén, amit el akartunk érni, ezen felül több ezer versenykilométert beleraktunk az autóba és saját magunkba, ami nagyon sokat jelent. A gyulai verseny az egyik kedvencem, nagyon szeretjük a várost, a hangulatot, azt, hogy a főtéren van a szervizpark. Az időjárás miatt érdekes lesz a viadal: ha forróság lesz, az az új motorral felszerelt Opel Antarának kedvez, ha meg sár, az nekem fekszik. Szóval tulajdonképpen bármi jöhet" – árulta el Szalay, aki még azt is hozzátette, a verseny végkimenetele nagyban függ attól, milyen lesz az időjárás.

Fazekas Károlyt és Horn Albertet a technika ördöge megakadályozta abban, hogy célba érjen a Selyemúton, így azután az országos bajnokságon feltétlenül szeretne bizonyítani. Annál is inkább, mert mindössze négy pont választja el az összetettben holtversenyben élen álló két cseh pilótától.

„Tavaly nem volt szerencsém Gyulán, az első napon nagyon jól mentünk, a másodikon viszont technikai problémánk akadt. Most felújított motorral vágunk neki a versenynek, bízom benne, ez megteszi a hatását. Nem túl nagy a hátrányunk az éllovasokkal szemben, megpróbáljuk ledolgozni" – mondta a magyar bajnoki címvédő Fazekas.

A harmadik páros, amely külföldön (konkrétan a spanyol világkupafutamon) hangolt a bajnoki viadalra, a Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős, amelynek viszont gyengélkedik a Nissanja motorja.

„Az autó nem százszázalékos, mert a spanyol versenyen tönkretettem, de majd kompenzálunk bátorsággal. Bár lehet, hogy azt sem nagyon kellene, mert a gyulai pályákkal eddig mindig meggyűlt a bajom, folyamatosan összetörtük az autót, úgyhogy szeretném már végre egyszer befejezni a versenyt. Ez a cél, meg az, hogy gyorsan menjünk" – mondta Lónyai Pál, aki a hetedik helyen áll az összetett pontversenyben.

A Gyulai Várfürdő-kupa (amely nemcsak a magyar bajnoki értékelésbe számít bele, hanem Közép Európai Zóna Trófea-pontokat is osztanak érte) pénteken bemelegítő szelektívvel kezdődik, majd szombaton és vasárnap is négy-négy szakaszt teljesít a mezőny. Az össztáv 600 kilométer, amelyből a szelektív szakaszok hossza 310 kilométer.

AZ OB ÁLLÁSA 3 FUTAM UTÁN
Abszolút sorrend: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, BMW X3/Hummer) és Zdenek Porizek, Marek Sykora (cseh, Hummer) 60-60 pont, 3. Fazekas, Horn (Fazekas Motorsport, BMW X5) 56

 

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
18 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
39 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
54 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik