Gyorsaságimotoros-vb: Binder az első világbajnok 2016-ban

Vágólapra másolva!
2016.09.25. 12:25
null
Binder behúzta a világbajnoki címet (Fotó: KTM)
Ugyan négy futam még hátra van az idei világbajnokságból, a legkisebbek között már megvolt rá az esély, hogy az Aragóniai Nagydíjon világbajnokot avassanak – és a dél-afrikai Brad Binder élt is az eséllyel.

Sokféle forgatókönyv volt arra, hogy Bindernek, illetve legnagyobb ellenfeleinek milyen pozícióban kell célba érnie, hogy a gyorsasági motorsport történetének első kiskategóriás dél-afrikai világbajnokát ünnepelhessük.

 

„MÉG NEM FOGTAM FEL” – A DOBOGÓSOK NYILATKOZATA
Jorge Navarro:Hihetetlen érzés az utóbbi nehéz hónapokat követően újra győzni, főleg úgy, hogy a sérülésem után még mindig nem vagyok százszázalékos formában. De nagyon fontos volt nekem, hogy hazai pályán győzni tudjak, és ezzel is meg tudjak mindent köszönni a csapatomnak.”
Brad Binder: Nehéz verseny volt. Nagyon boldog vagyok, de még nem tudom, hogy milyen érzés bajnoknak lenni, még nem fogtam fel. Az utolsó kanyarban folyton hibáztam, de végül mégis sikerült elég pontot szereznem.”
Enea Bastianini:Binder nagyon gyors volt az egyenesben, esélyem sem volt megelőzni. Örülök a harmadik helynek, bár az igazi cél a győzelem volt. Mindent megtettem érte, még az utolsó kanyarban is, de most sem sikerült.”

Binder az ötödik helyről rajtolt, de már az első körben feljött a harmadik helyre, ami akkor a végső győzelmet jelentette számára, hiszen Enea Bastianini csak a második helyen haladt Jorge Navarro mögött.

Binder a nyolcadik körben átvette a vezetést és a futam 85 százalékában a bajnoki címet érő pozícióban haladt.

De nem is lett volna igazi Moto3-as futam, ha a végén nem jött volna a csavar. Az utolsó hat körre egy 11 főből álló vezető boly jött össze, és Binder elvesztette a vezető pozíciót. Könnyű volt egy pillanat alatt a negyedik helyre visszaesni, majd onnan ismét az élre állni.

A célra fordító előtti hosszú hátsó egyenesben még Bastianini vezetett és Binder csak a harmadik helyen haladt, ami éppen kevés lett volna a bajnoki címhez. De a szélárnyékot kihasználva Binder előzött, sőt átvette a vezetést, de az utolsó kanyarban kisodródott, így Navarro megnyerte a futamot, Binder pedig a világbajnokságot.

A KTM-es pilóta ezzel a harmadik dél-afrikai világbajnok Kork Ballington (1978 és 1979 – 250 kcm és 350 kcm) és John Ekerold (1980 – 350 kcm) után, de az első dél-afrikai győztes a legkisebb géposztályban.

A TÖBBI FUTAMRÓL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MOTO3

1. Jorge Navarro (spanyol, Honda)
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +0.030
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) +0.107
Az élmezőny állása: 1. Binder 249 pont – már világbajnok, 2. Navarro 143, 3. Bastianini 139

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik