Gyorsasági kamion: októberben lesz a hungaroringi Eb-futam

Vágólapra másolva!
2020.05.15. 14:05
null
Kétszeres Európa-bajnokunk nagyon várja a hazai futamot (Fotó: Kiss Norbi Média)<br />
Újratervezték a kamion Európa-bajnokság teljes programját, a Kiss Norbert miatt nagyon várt magyar verseny azonban továbbra is szerepel a naptárban.

 

Ősszel mérkőznek meg a monstrumok a Hungaroringen! A kamion Európa-bajnokság promótere újratervezte az idei szezonját és bejelentette nem csupán a frissített versenynaptárának egyes részleteit, hanem a szezon állandó résztvevőinek listáját is – 17-en szerepelnek rajta, és az elmúlt öt év második legerősebb mezőnye gyűlt össze – adta hírül a Hungaroring.

A versenypálya közleménye szerint a kamionos csonka szezon a nyolc helyett hat fordulóból áll majd, hétvégenként 4-4 versennyel, s jó hír a magyar szurkolóknak, hogy Kiss Norbert az idén is harcba száll a lehető legjobb pozíciókért, valamint hogy október 17-én és 18-án a Hungaroringen méretik meg magukat Európa legjobb kamionversenyzői.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: „Hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart, hiszen minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt. Próbáltunk olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre. A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbinak hatalmas szurkolótábora van, örülünk, hogy ha minden jól megy, az idén is láthatják őt hazai pályán versenyezni a rajongói.”

Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok: „Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek. Azután muszáj volt újratervezni, de a júniusi dátum is semmissé vált a járvány miatt. Most itt van az október, remélem, hogy ez tényleg meg is valósul, mert alig várom már, hogy elkezdődjön a bajnokság és hogy ott legyünk a Hungaroringen! Remélem, hogy már néhány jó eredménnyel a hátunk mögött érkezünk majd meg a hazai versenypályára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik