Gyorsasági kamion: Kiss Norbert győzelemmel hangolt a szezonra

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.08.29. 19:28
null
Kiss Norbert győzelemmel hangolt a szezonra (Fotó: Révész Truck Racing)
A kétszeres Európa-bajnok egy kicsit elvette az ellenfelek kedvét a kamion Európa-bajnokság Mostban zajló nyitányán.

 

Amint arról beszámoltunk, a magyar versenyző újonnan alakult magyar csapat, a Révész Truck Racing Team színeiben, egy tűzpiros MAN-nel száll harcba az idei sorozatban, és a hosszú kényszerszünet után az első két napon semmit sem bízott a véletlenre. Megnyerte mindkét szabadedzést, az időmérést, majd azután az első futamot is – de olyan fölénnyel, hogy az ellenfelek rögtön el is kezdték keresni, hogy milyen technikai megoldással sikerült ezt megvalósítania.

„Jó lett az autó, és remek munkát végzett a csapat, ezt mutatja, hogy az összes edzésen a leggyorsabbak voltunk – mondta fülig érő szájjal Kiss Norbert. – Az első versenyen jól sikerült a rajtom, de azután egy baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, és az újraindítás már kevésbé alakult jól. Azért elhoztam az első helyet, és elkezdtem folyamatosan előnyt kovácsolni. Az időmérésen Jochen (Hahn) csak egy tizedre volt tőlem, úgyhogy szorosabb csatára számítottam, de sikerült elszakadnom, és nagyon élveztem. A végéig nyomtam a gázt, ahogy csak bírtam, hogy nőjön az előny, mert mostanában nemigen volt olyan verseny, ahol ennyire magabiztosan haladtam az élen, úgyhogy kiélveztem minden percét. Köszönöm a csapatnak és Révész Bálintnak külön is, hogy belevágtunk ebbe a közös kalandba, nagyon büszke vagyok erre az eredményre.”

Kiss Norbert a második, fordított rajtrácsos futamon is jól rajtolt, és sikerült is felküzdenie magát a harmadik helyre, ám gyorshajtás miatt tíz másodperces büntetést kapott (a szabályok szerint 160 km/óra a maximális sebesség, amelyet csak nagyon rövid időre lehet átlépni, és alig néhány tizeddel), így visszacsúszott a hatodik pozícióba.

„Biztonságosra állítottuk a határolást, de sajnos egy kis időre elment a GPS-vétel, és bár ilyenkor normál esetben lassítania kellene az autónak, nem ez történt. Én nyilván nyomtam a gázt, és mire észrevettem, hogy mennyire gyorsul a kamion, el is vettem, de akkor már késő volt, úgyhogy beszedtem egy büntetést. Nem szomorkodom, megnézzük, hogy mi történt pontosan, és kijavítjuk a hibát. A lényeg, hogy két ponttal így is vezetjük az Európa-bajnokságot” – tette hozzá Kiss Norbert.

KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ, MOST
1. verseny:
1. Kiss Norbert (Révész TRT, MAN) 20:26.626, 2. Hahn (német, Iveco) 8.997 másodperc hátrány, 3. Lenz (német, MAN) 9.543 mp h. 2. verseny: 1. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 22:50.517, 2. Lenz 0.311 mp h., 3. Hahn 2.930 mp h., ...6. Kiss 10.633 mp h.

Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 25, 2. Hahn 23, 3. Lenz 21

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik