Gyorsasági kamion: 1150 lóerős Kiss Norbert vadonatúj MAN-je – fotó

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 18:04
null
Kiss Norbert a vadonatúj kamionjával (Fotó: Török Attila)
A kétszeres Európa-bajnok tíz éve versenyez kamionnal, de ilyen jó autó még nem volt a feneke alatt, mint amivel a Révész Truck Racing Team színeiben száguld idén.

– Meghatódott?
– Látszott? – kérdezett vissza a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert.

– Egy kicsit.
– Talán azért, mert tíz éve versenyzek a kamion Európa-bajnokságon, három-négy különböző autóval mentem, de ez a legjobb közülük. Igazán büszke vagyok rá. Négy mercedeses év után visszatértünk az MAN-hez, és biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk megbánni.

MAGYAR PILÓTA MAGYAR CSAPATTAL

A Hungaroringen leplezte le vadonatúj, „Balu” becenévre hallgató, 1150 lóerős, 5300 kilogrammos MAN-versenykamionját a Révész Truck Racing Team – a csapat versenyzője a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert. Kozák Attila, a csapat ügyvezető igazgatója elmondta, a csapat február óta megfeszített tempóban dolgozik, és célja, hogy a lehető legtöbb győzelmet arassa, valamint hogy jövőre már az utánpótlás-nevelésbe is bekapcsolódjon.

„Sportvezetőként nagy öröm, hogy magyar csapattal érhet révbe egy magyar sportoló, hiszen a sikerek idején általában csak azt látjuk, aki a dobogón áll, azt nem, hogy az eredmények mögött milyen elhivatott szakemberek vannak” – nyilatkozta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, amihez Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke annyit tett hozzá: Kiss Norbertnek az utóbbi években nem volt versenyképes kamionja, most azonban ez a probléma is megoldódott. Külön öröm, s ezért a hazai szövetség minden évben sokat tesz, hogy a piros MAN-nel a magyar közönség előtt is megmutathatja magát.

– Nehéz döntés volt a márkaválasztás?
– Amikor Révész Bálinttal, a Révész Trans tulajdonosával leültünk erről beszélni, próbáltuk megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ár-érték arányban az MAN volt a legjobb, és tudtuk róla, hogy van olyan jó és megbízható versenymotorja is, amivel az ellenfeleink sikeresek voltak az utóbbi években. Nem volt sok időnk építkezni, vagyis februárban még azt hittük, hogy nem lesz, ez is az MAN mellett szólt.

– Hogy kell elképzelni egy ilyen építkezést?
– A kamion Európa-bajnokság ebből a szempontból nagyon hasonlít a Formula–1-hez, hiszen versenymotorja is csak néhány gyárnak van, kész kamionja pedig egyiknek sincs, azt a csapatok maguk építik, ami remek lehetőségeket kínál konstruktőri szempontból. A kormányzást, a futóművet, a fülkét, a hűtéseket, a féket mind-mind mi terveztük, s ez rengeteg esély arra, hogy az ember jót csináljon vagy zsákutcába jusson egy-egy szegmensben.

– Kaptak öt plusz hónapot a sajnálatos járványhelyzet miatt.
– Igen, és ki is használtuk: atomjaira szedtük a kamiont, és a mérnököm, Bakó Csabi tizenkét éves tapasztalatát felhasználva újra felépítsük. A funkcionalitást tartottuk szem előtt, úgyhogy kicsit szokatlan, kicsit extravagáns lett – nincs még egy ilyen a mezőnyben, de nagyon jól néz ki.

– Komfortos is?
– Azt nem mondanám. Itt vas van a vason, meg laprugó a laprugón – ha átmész egy kavicson, azt is megérzed, de egy prototípus esetében nem is a komfort az elsődleges szempont, a versenyzőnek nem jól kell éreznie magát, hanem gyorsan menni.

Szabó Tünde is örült annak, hogy Kiss Norbert magyar csapattal érhet révbe (Fotó: Török Attila)
Szabó Tünde is örült annak, hogy Kiss Norbert magyar csapattal érhet révbe (Fotó: Török Attila)

– Milyen érzés magyar csapatban versenyezni?
– Szívmelengető. Négy éve ismerem Bálintot, az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot, most pedig az is kiderült, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Még az elején jártunk az egésznek, amikor elutazott, és azt mondta, tíz nap múlva délután kettőkor folytatjuk. Voltam már máskor is hasonló helyzetben, és szinte mindig elmaradt a hívás, de Bálintnál nem: ő tíz nap múlva, pontban kettőkor hívott, ami nagyon jó és nagyon megnyugtató érzés volt. Örülök, hogy felkarolta a hazai kamionsportot, amely nála tényleg otthonra talált.

VÉLEMÉNY

RÉVÉSZ Bálint, a Révész Truck Racing Team tulajdonosa: „Negyven éve foglalkozom kamionozással, tizennégy évig magam is vezettem, és mindig álmom volt egy magyar csapat. Kiss Norbi személyében megtaláltam azt a versenyzőt is, akire ez a csapat felépülhet – nagyon fontos volt számomra, hogy a pilótánk ne csak gyors legyen, hanem jó ember is, és ez vele megvalósult. A kollégáimat sem kellett biztatni, mindenki teljes erővel vetette bele magát a munkába: nagyon várjuk az augusztus végi idénynyitót, majd pedig az októberi, hungaroringi versenyt.”

– Ha már otthon: október 17-18-án a Hungaroringen is megmutathatja magát...
– A hazai futam mindig különleges számomra, hiszen itt mindig eredményesek vagyunk, ráadásul most Michelisz Norbiékkal egyszerre versenyezhetünk ugyanazon a pályán, ez a hazai autósport ünnepe lesz. Nagyon várom már, de ennyi kihagyás után az augusztus végi, csehországi idénynyitó gondolatára is hevesebben ver a szívem.

– Miért választotta a negyvenes rajtszámot? Babonás?
– Egyáltalán nem, különösebben még a szerencsében sem hiszek, hanem inkább az elvégzett munkában. A negyvenest tiszteletből választottuk, azért, mert idén negyvenéves a Révész cégcsoport. Remélem, az egyes lesz az, amire majd lecseréljük...

– Ez elvárás önnel szemben?
– Nem mondják, de szerintem egy ilyen projektbe nem vág bele az ember elvárások nélkül. De talán nekem saját magammal szemben sokkal nagyobbak az elvárásaim, mint a csapatnak velem szemben. Nem kertelek: mindent megteszek annak érdekében, hogy már az idén az Európa-bajnoki címért harcolhassunk!

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik