GP3: Kiss Pál Tamás a 3. helyről indul Monte-Carlóban

2012.05.25. 08:23
Címkék
Kiss Pál Tamás a 3. rajtkockát szerezte meg a GP3-as sorozat monacói versenyére. A brit Atech CRS magyar pilótája a két szakaszra bontott péntek reggeli időmérő edzés második 14 percében hajtott ki a pályára, és a finn Aaro Vainio mögött a második legjobb kört futotta.

Kettejük közé az első szakaszt megnyerő olasz Kevin Ceccon fért be. Az első verseny pénteken 12.30-kor kezdődik a monacói városi pályán.

„Ez fantasztikus, nagyon boldog vagyok – tört ki az öröm Tamásból a monacói időmérő után. – Az év elején az volt a fő célom, hogy a kvalifikációs teljesítményemen javítsak, erre most itt vagyok Monacóban, és az első futamot a harmadik helyről kezdhetem majd meg, ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna magamnak. Már maga az érzés is csodálatos, hogy itt vezethetek, és már tegnap is nagyon bejött a monacói életérzés, hát még ma ezek után!″

„Az uszodánál megcsúsztam a kanyar bejáratánál, így ott veszítettem kis időt, és ha ez nincs, akkor úgy gondolom, akár a pole pozíció is meglehetett volna, hiszen csupán egy tizedmásodperccel maradtam el a leggyorsabbtól. Keseregni persze most nem fogok emiatt, örülök a harmadik helynek, és mindent megteszek, hogy a futamon is hasonlóan jól szerepeljek. Előzni szinte lehetetlen ezen a pályán, úgyhogy nagyon fontos lesz jól elkapni a rajtot és megtartani a pozíciómat, vagy akár még előrébb is lépni egy picit″ – mondta el végül Kiss Pál Tamás, mielőtt sietve a monacói interjúszoba felé vette az irányt, merthogy az időmérő 3. helyezettjeként ott volt jelenése.

Legfrissebb hírek

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
14 perce

A Győrbe tartó Bouktit mindent megtett a Metz sikeréért

Kézilabda
20 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik