Fotó: ismét pályázatot írtak ki a Németh Ferenc-díjért

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 19:54
null
Ismét pályázhatnak a Németh Ferenc-díjra
A Testnevelési Egyetem szervezésében 2019. október 2–3-án rendezik meg a Testnevelési Egyetem új Központi épületében a III. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát, amelynek keretében ismét kiírták a tavaly nagy sikerrel megrendezett fotókiállítást a Németh Ferenc-díjért.

 

Németh Ferenc, a hazai sportfotózás kiemelkedő alakja, a Nemzeti Sport fotórovatának egykori vezetője 2013-ban hunyt el.

A Németh Ferenc-díjért profi és amatőr fotósok versenyezhetnek, minden évben egy-egy meghatározott tematika mentén, amely ezúttal – a 2018-as labdarúgással kapcsolatos tematikát követően – a hazánkban is közkedvelt technikai sportok sokszínűségét, látványvilágát és lendületét kívánja bemutatni.

A képeket – amelyeket szeptember 10-ig lehet feltölteni – öttagú szakmai zsűri bírálja el 2019. szeptember 15-ig, az eredményt szeptember 20-ig hozzák nyilvánosságra.

A PÉNZDÍJAS PÁLYÁZATRÓL TOVÁBBI RÉSZLETEKET, A PÁLYÁZATI KIÍRÁST ITT ÉRHETI EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik