Dakar 2017: Peterhanselé a nap, összetettben is ő vezet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.12. 23:25
Bár egy motorost elütött, a francia Stéphane Peterhansel nyerte meg a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki 10. szakaszát, ezzel az összetettben is átvette a vezetést.

A Chilecito és San Juan közötti 448 kilométeres etapot eredetileg az eddigi összetett éllovas, szintén francia Sébastien Loeb teljesítette a leggyorsabban, ám végül márkatársa, a tizenkétszeres Dakar-bajnok Stéphane Peterhansel lett a győztes.

Peterhansel a szakasz 83. kilométerénél elütötte Simon Maric szlovén motorost, akinek bal lábszárában mind a két csont eltört. A francia tíz percet várt a helyszínen a kiérkező segítségre, de a szabályok értelmében a versenybíróság ezt az időt jóváírta neki a befutó után, így végül ő zárta elsőként az etapot.

A harmadik a szintén Peugeot-val versenyző Cyril Despres lett.

A motorosok mezőnyében a francia Michael Metge diadalmaskodott, összetettben továbbra is az ezúttal 13. helyen célba érő brit Sam Sunderland vezet. Az eddig második helyen álló chilei Pablo Quintanilla bukott, fejsérüléssel kórházba szállították, így a verseny feladására kényszerült.

Pénteken a San Juan és Rio Cuarto közötti 754 kilométeres szakasz vár a mezőnyre, amelyből 288 km lesz a szelektív táv.

A viadal befutója szombaton lesz Buenos Airesben.

DAKAR 2017
10. szakasz, Chilecito–San Juan (448 km)
Autósok:
1. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Pegugeot 3008) 4:47:00 óra, 2. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008) 7:28 perc hátrány, 3. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008) 10:01 p h.
Motorosok: 1. Michael Metge (francia, Honda) 5:48:50 ó, 2. Bort Barreda (spanyol, Honda) 55 másodperc h., 3. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 1:19 p h.

AZ ÁLLÁS
Autósok:
1. Peterhansel, Cottret 24:58:43 ó, 2. Loeb, Elena 5:50 p h., 3. Despres, Castera 25:40 p h.
Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 28:07:59 ó, 2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 30:01 p h., 3. Gerard Farres (spanyol, KTM) 38:43 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik