Balszerencse kísérte Micheliszt Brnóban

Vágólapra másolva!
2010.08.01. 17:17
null
Michelisz autója bőven adott munkát Brnóban...
Az időmérő edzésen elért remek rajthely után Fortuna elfordult Michelisz Norberttől a túraautó-világbajnokság (WTCC) vasárnapi versenyein. A magyar pilóta az első versenyen nem tudott célba érni, míg a második versenyen a 14. helyre hozta fel autóját.

Az első, tízkörös verseny repülőrajtját követően Michelisz feljött az ötödik helyre, míg az élen Huff, Tarquini és Turkington autózott. Az első körben többen kicsúsztak a pályáról, Gené fel is adta a versenyt, a Zengő-Dension Team pilótája pedig visszacsúszott a hatodik helyre. A kör végén be is kellett hívni a safety cart.

A biztonsági autó a harmadik kör végén hagyta el a pályát, így a verseny hosszát 12 körösre növelték. A magyar tehetség rögtön előzni is tudott, azonban eltalálták a bal első kerekét, ennek következtében pedig olyan sérüléseket szenvedett az autó, hogy fel kellett adni a versenyt.

Az ötödik körben továbbra is Huff vezette a mezőnyt, mögötte Tarquini és Menu autózott. A verseny hátralévő részében az élen nem történt változás, míg Priaulx a hetedik helyről feljött az ötödik pozícióba. A legjobb újonc ezúttal a dán Nykjaer lett, ő a hetedik helyen végzett.

A két futam közötti szünetben a Zengő Motorsport szerelőinek sikerült megjavítani az ötös rajtszámmal induló dízel SEAT-ot, így a magyar versenyző a huszadik helyről indulhatott a második versenyen.

Az állórajtot Michelisz remekül kapta el, öt pozíciót javítva feljött a 15. helyre, azonban ismét meglökték, így visszacsúszott a 19. helyre. A harmadik körre Priaulx, Turkington és Tarquini állt az élre, míg a magyar versenyző két pozíciót is javítani tudott.

Az ötödik körben Engstler és Hernandez összeakadt, kilökték egymást, így Michelisz feljött a 15. helyre. Az élen Priaulx, Turkington és Menu autózott. Az utolsó körben a végig élen autózó Tarquini műszaki probléma miatt feladni kényszerült a versenyt, míg Huff és Farfus kemény csatát vívott a megüresedett negyedik helyért.

A verseny leintését követően a dobogó legfelső fokára Priaulx állhatott fel, őt követi sorrendben Turkington és Menu. Michelisz Norbert végül a 14. helyre hozta be a kék SEAT-ot.

„Amint Yvan Muller hozzáért a kerekemhez, azonnal éreztem, hogy baj van. Nagyon frusztráló volt a hatodik helyről kiesni ennyi lelkes szurkoló előtt. A második versenyen már nem volt százszázalékos az autó, amit tudtam, megpróbáltam, sajnos csak erre volt elég. Fantasztikus élmény volt ennyi magyar szurkoló előtt versenyezni, rengeteg erőt adott" – mondta el Michelisz Norbert a zengodensionteam.com-nak.

A SEAT Leon Eurocup vasárnapi versenye sem szűkölködött izgalmakban: a nyolcadik helyről induló Wéber Gábor fantasztikus autózással az élre autózott, azonban a harmadik helyért folyó csatában defektet kapott, és kiállni kényszerült.

A legjobb Zengő Motorsportos versenyző az olasz Larini lett, aki a hatodik helyet szerezte meg, míg Birizdó Imre a 10. lett, a portugál Felix Da Costának pedig egy balesetet követően fel kellett adnia a versenyt.

 

WTCC CSEH NAGYDÍJ, BRNO
1. VERSENY    
1. Huff (brit) Chevrolet 28:46.901
2. Tarquini (olasz) SEAT +0.796
3. Menu (svájci) Chevrolet +2.036
4. Farfus (brazil) BMW +2.345
5. Priaulx (brit) BMW +12.874
6. Turkington (brit) BMW +13.202
     
2. VERSENY    
1. Priaulx (brit) BMW 22:22.054
2. Turkington (brit) BMW +2.254
3. Menu (svájci) Chevrolet +3.353
4. Huff (brit) Chevrolet +5.347
5. Farfus (brazil) BMW +5.724
6. Monteiro (portugál) SEAT +7.501

14. Michelisz (magyar)

 

SEAT

 

+20.837

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik