Autósport: történelmi magyar győzelem a ralikrossz Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 18:17
Az autókrosszban Európa-bajnok Szabó Krisztián első magyarként ralikrossz Európa-bajnoki futamot nyert.

Menedzsmentjének vasárnapi tájékoztatása szerint a portugáliai versenyen a szombati három előfutamot követően még csak a kilencedik helyen állt a Super1600 mezőnyében, de a vasárnapi
negyedik előfutamban javított pozícióján, majd az elődöntőben a negyedik helyről rajtolva nyert, a döntőben pedig már az első sorból startolhatott, és élt is a lehetőséggel.

Ez volt a magyar autósport első győzelme ralikrossz Eb-futamon.

A 22 éves Szabó Krisztián – aki korábban autókrosszban három Európa-bajnoki címet szerzett – tavaly szeptemberben indult először ralikrosszban, és Olaszországban rögtön a harmadik helyen végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik