Autósport: teljes az elektromos F1 versenynaptára

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 14:51
Teljessé vált a jövő szeptemberben induló, a Formula–1-hez hasonló, de teljesen elektronikus meghajtású autók számára megrendezendő Formula E versenysorozat helyszíneinek listája.

Csütörtökön jelentették be, hogy tizedikként, azaz utolsóként Berlin csatlakozott a rendezők közé. A futamokra metropoliszok belvárosában kerül sor, az első idényben 2014 szeptembere és 2015 júniusa között. A német főváros előtt Londont, Rómát, Los Angelest, Miamit, Pekinget, Rio de Janeirót, Buenos Airest, Putrajayát (Malajziában van, Kuala Lumpur mellett) és Bangkokot látogatja meg a sorozat.

A résztvevő tíz csapatból kettő állt már fel: az angol Drayson és a China Racing. Az F1 mintájára minden istálló két pilótát alkalmaz, ám négy kocsival, utóbbiak három másodperc alatt érik el a 100 km/órás tempót, maximális sebességük pedig 250 km/óra körül lesz. Az áramfogyasztás miatt a boxkiállások során a versenyzők nemcsak kereket, hanem autót is váltanak, azokkal ugyanis csak 25 percig lehet száguldani, a futamok viszont 45 percesek lesznek.

A nagydíjak egyetlen nap alatt zajlanak majd, napközben lesz az időmérő, este pedig a verseny. Az autókat a Dallara, a gumikat a Michelin, a motorokat pedig a McLaren gyártja, de már a Renault is jelezte, hogy együttműködik a sorozattal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik