Autósport: megerősítette Alonso indycaros tesztjét a Honda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 16:24
null
Alonso azzal a csapattal tesztelhet, amivel tavaly az Indy500-on indult (Fotó: AFP)
Fernando Alonso, a McLarentől és a Formula–1-ből a szezon végén visszavonuló kétszeres világbajnok korábban azt nyilatkozta: egyáltalán nem biztos, hogy az IndyCarban folytatja pályafutását. Azt viszont nem tartotta kizártnak, hogy a közeljövőben tesztelje a sorozat egyik autóját, a Honda pedig nemrégiben megerősítette, Alonso hamarosan valóban részt vesz egy indycaros teszten.

 

Néhány napja jelentette be Fernando Alonso, hogy a szezon végén befejezi Formula–1-es pályafutását, és más sorozatban folytatja, azonban hamarosan máris indycaros autót tesztelhet. A kétszeres F1-es világbajnok korábban már elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkezendő hónapokban részt vesz egy ilyen teszten, a Honda azonban nemrégiben megerősítette a hírt, miszerint Alonso nemsokára valóban indycaros autóval gyakorolhat.

A spanyol három évig versenyzett az F1-ben Honda-motor hajtotta McLarennel, és bár a szakítás nem sikerült túl fényesen a brit istálló és a japán motorszállító között, Alonso indycaros terveit továbbra is támogatja a Honda.

Egyes hírek szerint a teszt az F1-es Olasz Nagydíj után Alabamában lesz. Az viszont biztos, hogy Alonso utcai pályán körözhet. A spanyol az Andretti Aurosport-istállóval és a Honda támogatásával gyakorolhat, ám a hírek szerint a legvalószínűbb az, hogy nem ennél a csapatnál, hanem a chevrolet-s Harding Racing Teamnél mutatkozik be a szériában a következő szezonban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik