Asztalitenisz: a vártnál hamarabb lett paralimpiai kvótás Szvitacs Alexa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 11:12
Második paraasztalitenisz-versenyén Európa-bajnok lett, és ezzel paralimpiai kvótát szerzett Szvitacs Alexa, aki már akkor azzal nyugtatta magát és családját, hogy paralimpiai bajnok lesz, amikor megtudta: amputálni kell bal alkarját és lábujjait.

A svédországi kontinensviadalon múlt szerdán a 9-es sérültségi kategóriában aranyérmes versenyző az M4 Sport csatorna Sporthíradójában kedden arra a kérdésre, hogy a tavaly augusztusi műtétek után mikor került képbe a sport, úgy felelt: szinte azonnal.

„Mert amikor közölték az amputáció hírét, én azzal vigasztaltam magamat, illetve a családomat, hogy semmi baj nincsen, anya, apa, én paralimpiai bajnok leszek. Tényleg azonnal a sportba menekültem” – mondta, hozzátéve, hogy jobbkezes játékos, és nem azt a kezét vesztette el.

Felidézte, hogy tavaly ilyenkor még járni tanult, utána fokozatos rehabilitáción vett részt, és négy-négy és fél hónapja kezdte el igazából az edzéseket. Ennek ellenére Helsingborgban már várt magától érmet, ha nem is aranyat.

Elmondta, hogy a korábbiakhoz képest változtatnia kellett a játékán.

„Kevesebbet tudok mozogni, nehezebben tudok ráállni a labdákra, mert még mindig arra kell összpontosítanom, illetve gondolnom, hogy ami eddig ment, az már nem úgy megy. A cipőben eléggé kifelé áll a bokám, nagyon nagy testsúly nehezedik rá, emiatt be vannak gyulladva az idegek. Plusz mivel nincsenek lábujjaim, más izmok veszik át azoknak a szerepét sétálásnál meg az asztalnál. Most ezekkel küszködök, de remélem, hamarosan ez is rendbe jön” – folytatta.

Felidézte, hogy toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt került sor az amputációkra, de sokkal rosszabbul is járhatott volna.

„Bele is halhattam volna, illetve mind a négy végtagom be volt rajzolva. Ahhoz képest úgy vagyok vele, hogy ez semmiség. Sőt, amikor kimentem életem első paraversenyére, és megláttam a többieket, hogy kinek milyen problémája van, rájöttem, hogy nekem ehhez képest semmi” – tette hozzá.

A 29 éves Szvitacs Alexa elmondta, hogy bár a kvótája megvan, de kötelezően részt kell még vennie három versenyen.

„Beszéltünk az edzőmmel arról, hogyha meglesz a kvóta, akkor nem biztos, hogy utána indulok majd annyi versenyen, csak hát nem gondoltuk, hogy ennyire hamar sikerülni fog” – mondta, majd hozzátette: két hét múlva Finnországba utazik, a további programot azután rakják össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik