Al-Attijah nyert, Szalay két pontot ünnepelt a piramisoknál

TÓTH ANITA (EGYIPTOM)TÓTH ANITA (EGYIPTOM)
Vágólapra másolva!
2015.05.16. 20:05
null
Aki végigmegy, örülhet – így Szalayék is (Fotó: Opel Dakar Team/Marian Chytka)
A gizai piramisok impozáns hátteret nyújtottak az ünnepléshez. És nem csak a győzteseknek volt mit ünnepelni... A maratoni sivatagi terepraliknak az a sajátosságuk, hogy aki célba ér, örül. Van is minek, hiszen a sivatagot legyőzni nem kis teljesítmény.

Azért talán mégis a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah, és navigátora, Mathieu Baumel volt a legboldogabb, hiszen a páros a második naptól kezdve vezette a versenyt, és végül viszonylag simán nyerte meg. Annak tudatában kezdte el a záró napot, hogy tíz perccel vezet, s ennek tudatában is teljesítette. Nem kellett nyernie, és nem is erőltette.

„Könnyű játszma – mosolygott a célban Al-Attijah. – Így tudnám összefoglalni a szombati szakaszt, amelyen a tízperces vezetés tudatában nekünk már nem számított a részeredmény. Jó kis szakasz volt, a leggyorsabb a verseny során – de egyébként végig nagyon magas volt az átlagsebesség. A Fáraó-ralinak nagy hagyományai vannak, úgyhogy rang itt versenyt nyerni – nagyon boldogok vagyunk.”

Mögötte ádáz küzdelem zajlott a második helyért Jazid al-Radzsi és Vlagyimir Vasziljev között – amely végül előbbi javára dőlt el, mert volt olyan okos, hogy lehűtötte saját magát a dűnék között. Egy-egy defekttel zárták a napot (vagyis ez a része döntetlen), s ami döntött, hogy al-Radzsi nem előzött a dűnék között (mert akkor neki kellett volna kijelölnie a nyomokat és a dűnesor végén visszaelőzik), hanem türelmesen kivárta a végét. És akkor nyomott egy „kövér gázt”, amivel besöpörte a második helyet.
A Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettősnek is akadt oka az ünneplésre: az Opel Dakar Team párosa a kilencedik helyen ért célba a Fáraó-ralin (a szombati szakaszon nyolcadik helyen végzett), ami két világkupa-pontot jelent számára.

„Aki azt hitte, hogy az utolsó szakasz könnyű lesz, tévedett. Hosszú volt, nagyon gyors, és persze ezúttal is beküldtek minket a dűnék közé. Egyszer el is akadtunk, mert nem bíztunk abban, hogy jó irányba megyünk, és amikor visszafordultunk, azonnal elástuk magunkat. Eltöltöttünk ott vagy tíz percet és utána kellett egy kis idő, hogy újra felvegyem a ritmust – akkor sikerült, amikor megláttam azt a két autót magam előtt, amelyek megelőztek az ásás miatt. A nyolcadik szakaszeredménynek örülök, hiszen ez volt a legjobb helyezésünk ezen a versenyen” – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, miután átgurult a piramisok mögött felállított célkapun.

Számtalan emlék idéződött fel benne és a navigátorában is, hiszen 13 éve megnyerték ezt a versenyt.

„Emlékszem, mennyire örültem akkor a győzelemnek – most újraéltem azokat az emlékeket. Ezúttal nem volt esélyünk nyerni, mert sokkal sűrűbb volt a mezőny, tele gyári autókkal, amelyekkel nem tudjuk felvenni a versenyt, úgyhogy nagyon értékelem ezt a két világkupa-pontot” – mosolygott Szalay, majd amikor arról kérdezték, sikerült-e összeszoknia Laklóth Aladárral, azt válaszolta, hogy napról napra folyamatosan fejlődtek, és a végére már jól tudtak együtt dolgozni.

„Nagyon gyors volt a mai nap, mintha mindenki hamar ide akart volna érni a piramisokhoz. Az itiner tele volt izgalmas helyekkel, de szerintem a mezőny eleje padlógázon teljesítette az utolsó száz kilométert. Az ásást leszámítva nekünk is jó napunk volt, és ami azt illeti, az utolsó három napban én is kezdtem ráérezni, hogy Balázs hogy szeretné megkapni a itiner információit, és kezdtem felvenni a tempót. Ma kimondottan jól dolgoztunk együtt, a világkupa-pontoknak pedig nagyon örülök” – nyilatkozta Laklóth.

FÁRAÓ-RALI, A VK 4. FUTAMA
5. szakasz, Tibnija–Kairó (össztáv: 422 km, ebből szelektív szakasz: 339.29 km). Autósok
: 1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 2:43:10, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 2:39 p h., 3. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 4:22 p h., ...8. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Opel Mokka) 37:22 p h. A végeredmény: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 14:00:02, 2. Al-Radzsi, Gottschalk 6:33 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov 8:18 p

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik