Africa Race: ünnep a Rózsaszín-tónál – célba értek

TÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSETÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSE
Vágólapra másolva!
2017.01.14. 19:53
null
Célban a magyarok
A legendás Rózsaszín-tó partján ért célba az Africa Race alaposan lemorzsolódó, fáradt mezőnye – soraiban a három magyar egységgel.

Mire a versenyzők megérkeztek, a tó a legszebb „arcát” mutatta: vakítóan rózsaszín volt a vize. Azt is gondolhatnánk, ünneplőbe öltözött az ünnepélyes célceremóniára, de valójában ennek a napsütéshez, s a vízben élő algához van több köze. Ez azonban nem változtat azon, hogy a kultikus tó (amely sok-sok terepversenyt „látott már”) gyönyörű hátteret nyújtott az ünnepléshez.

Az Africa Race-t az autós mezőnyben a gyári Minivel autózó Vlagyimir Vasziljev nyerte meg, a kamionosok között a Kamaz-alakulat színeiben a korábbi Dakar-győztes Andrej Karginov ünnepelhetett, a motorosoknál pedig új csillag született a 18 éves izraeli Gev Sella személyében, aki korát meghazudtoló higgadtsággal és alázattal nyomta végig ezt a 6500 kilométert.

És akkor nézzük, mi történt a magyarokkal.

Az autós mezőnyben induló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az összetettben a 11. helyen végzett, a kategóriájában pedig a második helyezettnek járó díjat vehette át. Szombaton egyébként már csak egy 22 kilométeres szakaszt teljesített a mezőny, amely afféle örömautózás volt, hiszen az eredménye már nem számított a versenybe. A motorosok teljesen egyszerre rajtoltak, az autósokat pedig nyolcas csoportokba osztották – vagyis lehetőséget kaptak egy kis csihi-puhira, lehetett egymással küzdeni. Szalay Balázs látványosakat előzve, a saját csoportjában elsőként ért célba. S ez még akkor is jó érzés, ha a végelszámolásnál nem számított, hiszen ezek a fiúk itt autóversenyzők – a leginkább azt szeretik, ha lehet állni a gázon.

„Minden verseny nehéz, ami átmegy a Szaharán, ez sem volt kivétel – mondta Szalay. – Azt most nem tudom megmondani, hogy az afrikai versenyeink sorában nehézség szempontjából ez hol helyezkedik el, hiszen mindig azt érzed a legnehezebbnek, amit utolsóként teljesítesz, de nem volt könnyű, az biztos. Sok bosszantó apróság hátráltatott minket az elmúlt két hét során, de a pályák jók voltak, csodás helyeken autóztunk, és itt vagyunk a célban, ami nagy öröm. Megint próbára tettük magunkat, és megfeleltünk. Ez jó érzés, mert huszonegy éve, amikor először itt jártam, és a Dakarról kiesett versenyzőként eljöttem a tóhoz, megtapsolni a célba érkezőket, fogalmam sem volt, hogy lehet teljesíteni ezt a távot, hogy lehet átjutni a Szaharán. Mostanra pedig nekünk is többedszerre sikerült.”

Szalay Balázs tizenegyedszer járt itt, a Rózsaszín-tónál, Bunkoczi László pedig hetedszer, tehát számára is ismerős volt az érzés: „Klassz érzés, hogy itt vagyunk, még akkor is, ha nem ezért az eredményért jöttünk. Egy dobogós hely ezernyi jó döntés eredménye, vagyis nagyon összetett dolog, és nekünk ez most nem állt össze, sok-sok apróságon múlt, hogy nem végeztünk előrébb. Szeretnék egyszer úgy visszajönni ide, hogy a dobogó valamelyik fokán ünneplünk...” – mondta Bunkoczi.

A kamionos mezőnyben az Africa Race-en immár nyolcadszor rajthoz álló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is küzdelmes heteken van túl – az ötödik helye lehetett volna jobb is, ha nem robban fel kétszer is a turbó a Scaniában. A csapatot azonban mindenképp dicséret illeti, mert a kilátástalan helyzetből is talált kiutat, s célba ért.

„Kemény menet volt: kő, homok, dűne, homokfúvás, minden volt itt, amit egy ilyen maratoni, sivatagi versenytől vár az ember. De közben akadt olyan nap, amelyen harcoltunk a Kamazokkal, és ha nincs a turbógondunk, szerintem ez többször is megtörtént volna. Izgalmas, nehéz verseny van mögöttünk, örülök, hogy itt vagyunk” – mondta Kovács.

A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert duó a kamionosok között a hatodik helyen ért célba az öregecske MAN-nel. A pilóta ezt megelőzően 2007-ben versenyzett Afrikában, s maga is kíváncsi volt, milyen lesz a visszatérés.

„Rég vártam azt a pillanatot, hogy újból itt érjek célba egy versenyen, és nagyon jó érzés – mondta Darázsi. – Nem volt könnyű két hetünk, mert nekem is vissza kellett rázódni a ritmusba, és az autóval is voltak műszaki gondok, úgyhogy Marokkóban egy kicsit el is ment a kedvem az egésztől. A mauritániai homokozós játszóházban azonban visszajött, mert ott voltak kimondottan jó pillanataink. Összességében nehéz verseny volt, de nagyon élveztük.”

Olyannyira, hogy a navigátor-szerepbe most beletanuló Szalai Norbert még egy olyan kijelentést is megkockáztatott, hogy ha a főszervező Jean-Louis Schlesser most azt mondaná, holnap el lehet indulni visszafelé az útvonalon, ő bizony egy kiadós alvás után nem habozna megtenni.

AFRICA RACE 2017
12. szakasz, Saint Louis–Dakar (össztáv: 292 km, ebből szelektív szakasz: 22 km) A végeredmény. Autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 36:33:40, 2. Zapletal, Zsilcov (orosz, Mini) 2:10:30 ó h., 3. Housieaux, Crespo (francia, Optimus) 3:01:45 ó h., ...11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 9:46:46 ó h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 39:52:43, 2. Valtr, Pilny, Skrobanek (cseh, Tatra) 57:17 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 2:13:23 ó h., ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 31:35:52 ó h., 6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 51:08:45 ó h.
Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 42:13:11, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 50:12 p h., 3. Benko (szlovák, KTM) 7:30:39 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik