Africa Race: „Olyan volt, mintha teljesen vakon mentünk volna”

TÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSETÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSE
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 22:10
null
Szalay Balázsék nyolcadikok lettek a pénteki szakaszon (Fotó: Opel Dakar Team)
A porvihar, a térdmagasságban folyamatosan hömpölygő és a nyomokat teljesen elfedő homok miatt marad emlékezetes az Africa Race pénteki szakasza, amelyet mindegyik magyar egység sikerrel vett.

 

Ha a rendezők nem, akkor a természet gondoskodik arról, hogy az Africa Race mezőnyének ne legyen könnyű dolga. Pénteken erős szélben rajtoltak a versenyzők, ami miatt térdmagasságban szabályosan örvénylett a homok a pályán, úgyhogy nem csak a nyomokat nem látták maguk előtt – egyáltalán, alig láttak valamit.

Az éllovasok már nem kockáztattak, ennek tudható be, hogy egyik kategóriában sem az nyerte meg a szakaszt, akit végül a verseny győztesének koronáznak majd szombaton – vagyis a motorosoknál Gev Sella, az autósoknál Vlagyimir Vasziljev, a kamionosoknál Andrej Karginov is próbált biztosra menni.

Ami a magyarokat illeti, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek is okozott gondokat a porvihar, de persze végül rátalált a helyes irányra, és a szakaszon a nyolcadik helyen végzett, az összetettben a 11. helyen áll.

Pontosabban, ha nem történik valami nagy dráma szombaton, vagy nem kap valaki büntetést péntek éjszaka, akkor ez a végeredmény is, hiszen a Rózsaszín-tó partján tartandó szombati szakasz eredménye nem számít bele a versenybe.

„Kerestük az utat, de a szél sávokban fújta a homokot, úgyhogy olyan volt, mintha teljesen vakon mentünk volna. Darázsi Zsozsóék jöttek mögöttünk, és reméltem, hogy ő, mivel magasabban ül, jobban látja, de megbeszélni nem tudtuk a dolgot, úgyhogy együtt kóvályogtunk a porviharban. Végül az egyik autós rátalált a helyes irányra, és őt kezdtük követni mindannyian. Azután megelőztük, és megérkeztünk a dűnék közé…” – mondta Szalay Balázs, majd egy kicsit elhallgatott, úgyhogy navigátora, Bunkoczi László vette át a szót.

„…az a helyzet, hogy az egyik orvosi autóval gyűlt meg a bajunk. Szerencsére nem szorultunk ellátásra, ő viszont segítségre igen, mert jól elakadt a nyomon. A balján egy Tarekkel versenyző páros ásott, úgyhogy mi jobbra kerültünk. Arra sem volt jobb a helyzet, mi is elakadtunk. Szerencsére azonban viszonylag gyorsan kiszabadultunk, utána már csak annyi dolgom volt, hogy felszaladjak százötven métert a dűne tetejére a két homokfutóval. Balázs közben szurkolt, ahogy szokott…”

A dűnesor után még volt egy kis kalandja az Opel-párosnak: a Mokkában elment a fék, beesett a fékpedál, úgyhogy onnantól kezdve már csak motorfékkel tudtak lassítani.

A kamionosok között a versenyen immár nyolcadszor rajtoló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió behúzott még egy ötödik helyet a szakaszon a csőrös Scaniával.

„Hatalmas homokfúvás volt, olyan, mint amikor otthon hordja a havat a szél, csak egy kicsit még sűrűbb – a homok állaga miatt. Azt se tudtuk, merre vagyunk arccal előre, Péter (Czeglédi) csak a fokokat mondta, én meg mentem árkon-bokron át. A szakasz egyébként gyors volt, hosszú egyenesekkel, és egy kis dűnézéssel. Nagyon élveztük, bár a gyors szakaszon most is lehetett volna 150 km/órás tempóval hasítani. Nekünk a turbógondok miatt meg kellett elégednünk a 130-cal. Így sem volt rossz…” – értékelt Kovács Miklós, aki a szakaszon és a kamionos mezőny összetettjében is ötödik.

Darázsi Zsolt harca a porviharral (Fotó: Opel Dakar Team)
Darázsi Zsolt harca a porviharral (Fotó: Opel Dakar Team)

 

Darázsi Zsolt és Szalai Norbert (MAN) is szerencsésen megoldotta a porvihargondot, a homokdűnék pedig sohasem okoztak gondot a pilótának… A kettős 2007 után tért vissza Afrikába versenyezni, s minden jel arra utal: nem okozott neki gondot, hogy újra ráhangolódjon a Szaharára. Nyilván a riválisokénál gyengébb és korosabb kamionja nem veheti fel a versenyt a gyári pilóták erőgépeivel, de nem is ez volt a cél.

„A porvihar eszméletlen volt, kóvályogtunk össze-vissza, de az előttünk indulók sem nagyon tudták, hogy merre van az előre. Nagyon durva volt, mintha egy fehér masszában autóztunk volna. Végül valaki határozottan elindult valamerre, és mindenki követte – mi is. Utána a homokdűnékre értünk, de azon már semmi gondunk sem volt, csak egyszer kellett megállni, hogy leengedjük a kerekeket, mert a központi kerékfújó továbbra sem működik. Jó kis nap volt ez is” – mondta a hatodik helyen célba érő Darázsi Zsolt.

Szombaton már csak egy rövidke szakasz vár a mezőnyre a Rózsaszín-tó partján, amely azonban a versenybe már nem számít bele.

AFRICA RACE 2017
11. szakasz, Akzsuzst–Saint Louis (össztáv: 546 km, ebből szelektív szakasz: 208 km)
Autósok:
1. Mathieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, Belga SRT Buggy) 1:36:32, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 1:33 perc hátrány, 3. Zapletal, Sykora (szlovák, Hummer) 3:53 p h., …8. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 22:07 p h.
Kamionosok: 1. Jaroslav Valtr, Rotislav Pilny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 1:47:34, 2. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 4:57 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 10:32 p h., …5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 15:54 p h., 6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 45:59 p h.
Motorosok: 1. Paolo Ceci (olasz, Honda) 1:41:22, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:25 p h., 3. Sella (izraeli, KTM) 4:22 p h.

AZ ÁLLÁS
Autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 36:33:40, 2. Zapletal 2:10:30 ó h., 3. Housieaux, Crespo (francia, Optimus) 3:01:45 ó h., …11. Szalay Balázs 9:46:46 ó h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 39:52:43, 2. Valtr 57:17 p h., 3. Tomecek 2:13:23 ó h., …5. Kovács Miklós 31:35:52 ó h., 6. Darázsi Zsolt 51:08:45 ó h.
Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 42:13:11, 2. Ullevalseter 50:12 p h., 3. Benko (szlovák, KTM) 7:30:39 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik