Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.01.11 23:18 Frissítve: 2011.10.04 02:43

Palik pályafutása legjobb részeredményét érte el a Dakaron

Ahhoz képest, hogy a rendezők úgy tartották, viszonylag könnyű szakasz vár a mezőnyre a szünnap után, a versenyzőknek nem ez volt a véleményük. A kanyargós hegyi pályát mindannyian nehéznek találták – de legalábbis olyannak, amelyen végig száz százalékosan kellett koncentrálni.

A keskeny hegyi pályákon kijelölt nyolcadik szakasz nem volt olyan könnyű, mint amilyennek ígérték a szervezők
A keskeny hegyi pályákon kijelölt nyolcadik szakasz nem volt olyan könnyű, mint amilyennek ígérték a szervezők
A ralis jellegű szakaszon értelemszerűen Carlos Sainz vitte a prímet az autósoknál, míg a motorosoknál Cyril Despres, a kamionosoknál pedig Gerard de Rooy volt a leggyorsabb.

Ami a magyarokat illeti, Palik László és Darázsi Gábor továbbra is lendületben van – 13. helye a valaha volt legjobb magyar autós részeredmény. Pedig a tavaly az év autóversenyzőjének választott pilóta egyáltalán nem érezte, hogy olyan pokoli gyors lett volna.

„Nehéz nap volt, végig maximálisan kellett koncentrálni. Nem lehetett megbeszélni a tapasztalatokat, vagy egyszerűen csak nyugodtan inni, mert annyira gyorsan követték egymást a kanyarok” – mondta az összetettben 12. Palik, aki jó néhány ellenfelét megelőzte a szakaszon.

Ebben mégsem ő volt a legeredményesebb, hanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, amely 26 (!) riválisát utasította maga mögé. Ez hihetetlenül magas szám.

„A mostani Dakaron biztosan ez az előzési rekordom – mondta Szalay. – Hiába engedtek el az első jelződudára a riválisok, először utol kellett érni őket, ami a porban egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Többször nullára kellett fékezni annak érdekében, hogy ne legyen baj. Márpedig azt nem akartam, mert túl mélyek voltak a szakadékok és túl sok mindenkit láttam felborulni.”

Liszi László és Fenesi József a szelektív 70. kilométerétől kormányszervó nélkül autózott a kanyargós szerpentineken, s bizony a pilóta a szakasz végére már alig bírta felemelni a kezét. Nem csoda, a terhelést körülbelül ahhoz lehetne hasonlítani, mintha két negyven kilós súlyzót mozgatott volna körülbelül négy órán keresztül.

A motoros Dési János nem akart kockáztatni – miután kétszer majdnem elesett a rendkívül csúszós pályán, visszavett egy kicsit a tempóból, számára ugyanis az a legfontosabb, hogy ha már idáig eljutott, akkor elérjen a célig is.

„Ez a Dakar sokkal nehezebb, mint a két évvel ezelőtti” – összegezte véleményét a pilóta.

A kamionosoknál Szaller Zoltán továbbra is fegyelmezetten száguld: 11. helyen áll az összetettben, kategóriájában (a nem épített versenykamionok között) pedig vezet! Vagyis kizárólag gyári csapatok előzik meg őt.

DAKAR 2009

8. szakasz: Valparaiso-La Serena 652 km (gyorsasági: 294 km)
Autósok: 1. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 3:47:19 ó 2. Dieter Depping (német, Volkswagen) 4:02 perc hátrány 3. Mark Miller ((amerikai, Volkswagen) 4:12 p h., ...13. Palik László (Nissan) 34:46 p h. ...24. Szalay Balázs (Opel) 44:48 p h., …44. Liszi (Nissan) 1:07.05 ó.h.
összetett: 1. Sainz 27:59:59 ó, 2. De Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 10:57 perc hátrány, 3. Miller (amerikai, Volkswagen) 18:05 p.h., …12. Palik 6:45:34 ó.h., 54. Szalay 30:45:06 ó.h., 57. Liszi 33:02:37 p.h.
Motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 4:07:39 ó 2. Marc Coma (spanyol, KTM) 1:49 p h. 3. Francisco Lopez (chilei, KTM) 2:56 p h. ...58. Dési János (KTM) 51:47 p h., 123. Saghmeister (szerbiai, KTM) 1:45:54 ó.h.
összetett: 1. Coma 30:33:15 ó, 2. Fretigne (francia, Yamaha) 1:06.28 ó.h., 3. Despres 1:33:34 ó.h.,...35. Dési 7:30:32 ó h., 110. Saghmeister 20:35:08 ó.h.
Quadosok: 1. Machácek (cseh, Yamaha) 4:49.24, 2. Patronelli (argentin, Can-Am) 2:51 p.h., 3. Deltrieu (francia, Polaris) 7 p.h.
összetett: 1. Machácek 41:11:25, 2. Patronelli 2:30:23 ó.h., 3. Sonik (lengyel, Yamaha) 4:48:30 ó.h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Melis (holland, GINAF) 2:47:33, ... 17. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor (magyar, MAN) 22 p h.
összetett: 1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 27:40:43, 11.Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor 8:19:43 ó h.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2008.10.27 21:17:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2017.08.12 08:37:15

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

„Az ember minden versenyen tanul valamit, hiszen különböző körülményeket, pályákat, versenyeket ismer meg.”

2017.08.11 09:26:24

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

„Olimpiai bajnok akarok lenni” – exkluzív interjú a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah-val.

2017.07.01 11:23:41

Egyéb autó-motor KOHÁN GERGELY

A gyomrod felköltözik az agyad mellé, a füled bedugul, a szemed pedig ki akar folyni a helyéről.

2017.05.28 10:59:26

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A kétszeres F1-es világbajnok spanyol alól elfüstölt a Honda, pedig volt esélye a győzelemre.